A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet a Magyar Rákellenes Liga központ iránymutatásának megfelelően a 2017. év egyik kiemelt témájában – lelki segítségnyújtás – 2017. 01. 26-án előadás megtartására felkérte a tagság és meghívott vendégei számára Árvai Dorottya klinikai szakpszichológus jelölt úrhölgyet.

Az előadás helyszíne: Szekszárd, Szent László Szakképző Iskola oktatási terme zsúfolásig megtelt, pótszékek biztosítására volt szükség.

Az előadás címe: Mi nyomja a szíved? – avagy hogyan működnek az elhárító mechanizmusok

Az előadó humortól sem mentes, igen magas szintű, de nem tudományos előadása zárásakor válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

A sajtó képviselői: a Rádió Antritt Szekszárdi Stúdió élőszóban, a Tolnai Népújság pedig írott változatban tájékoztatta Tolna megye lakosságát az eseményről.

A Tolnai Népújság cikke:

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hogyan legyünk boldogtalanok?

Az Egri Alapszervezet  2016 január 12-i rendezvényén  Fodorné Vincze Anna előadást hallgathatták meg az érdeklődők. Gondolataink meghatározzák, hogyan érezzük magunkat – mondta az előadó. Leggyakoribb gondolatainkat a testünk szó szerint megvalósítandó utasításnak veszi. Vigyázzunk gondolatainkra, legyünk tudatosak! Olvass tovább...

Alapszervezetek

A nők egészsége védelmében

2020-01-30 Borsodnádasdi Alapszervezet – januári beszámoló Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét idei programját 2020. 01. 27-én tartottuk. A műsort verses előadással kezdtük, majd dr. Juhász Antal szülész-nőgyógyász főorvos ismertette a megelőzés fontosságát, és az ezzel Olvass tovább...

Alapszervezetek

Orchidea Egészségnap Egerben

Az Egri Alapszervezet 2019. március 1-jén prosztataszűréssel, a here önvizsgálat tanításával, tanácsadással és a Liga szórólapjainak terjesztésével vett részt az Eger város védőnői által alkalommal szervezett Orchidea egészségnapon. A PSA szűrésen kívül a szép számmal Olvass tovább...