Szeretettel gratulálunk Csohánné dr. Kovács Anna alapszervezeti elnöknek az elismerő oklevélért.

A 2016. nov. 25-én Siófokon megrendezett egész napos városi rendezvény keretein belül, este 7 órakor hagyományosan Város Napi Ünnepséget is szerveznek minden évben. Ebből az alkalomból a Kálmán Imre Kulturális Központ a helyi művészeti egyesületek, előadók, diákok részvételével kulturális műsort szervez, majd a polgármester megemlékezik a városról, felidézi a város életében jelentősebb állomásokat, történéseket. Ezen alkalmakkor díszpolgári okleveleket,emlékérmeket és polgármesteri  dicsérő okleveleket adnak át azoknak, akik a városért, a siófoki emberekért a maguk területén elismerésre méltó dolgokat tettek.

Örömmel tudatjuk, hogy az idén a 14 kitüntetett között van a Siófoki Alapszervezet vezetője, Csohánné Dr. Kovács Anna is, aki a Magyar Rákellenes Ligában, a daganatos betegségek megelőzése érdekében végzett munkájáért kapta az elismerő oklevelet egy gyönyörű csokorral együtt. A díjátadás a városházán fogadással fejeződött be.

Természetesen ez az elismerés a Siófoki Alapszervezetnek is szól, hiszen minden rendezvény, megmozdulás a tagjaink aktív közreműködése, támogatása nélkül  elképzelhetetlen lenne.

Nagyon örülünk és köszönjük  az elismerést, azt, hogy a város vezetése figyeli és elismeri tevékenységünket.”

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Gyöngyösi Alapszervezet áprilisi programjai

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója 04.03. Taggyűlést tartottunk ahol megbeszéltük az elmúlt hónap eseményeit és az e havi programot.A taggyűlés után meghívott előadónk Jenei Gábor életmód tanácsadó előadását hallgattuk, aki a vitaminok hatásairól, az idegrendszer megújulásáról beszélt. Olvass tovább...

Borsodnádasdi Alapszervezet

Alapszervezeti névadó és rózsaszín séta

Borsodnádasdi Dr. Kubinyi Pál Alapszervezet Idei őszi figyelemfelhívó sétánkat 2019. 09. 16-án 15 órától tartottuk. 13 órától már folyt a szűrés a Művelődési Házban. A Borsodnádasdi Praxisközösség támogatásával rózsaszín esernyőket tudtunk a sétálók között kiosztani, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Újévi OGYIK túra

A Hatvani Alapszervezet beszámolója  Időpont: 2022.január 19. Az újév első napjaiban Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének OGYIK Napraforgó csapata is elindította sétáit. Bemelegítésképp most egy rövid túrát szerveztünk, de a későbbiekben szeretnénk hosszabb utakat szervezni. Olvass tovább...