Köszönjük a Liga vezetőségének a lehetőséget és a sok – sok türelmes segítséget, amely
egy nagyon sikeres akcióhoz vezetett itt Debrecenben. Remek lehetőség ez a gép, amely egy csepp vérből valóban figyelmezteti a lakosságot arra, hogy többet kell törődnie az egészségével.
Sajnos el is kellett küldenünk embereket, főként vidékieket más városokból, sőt az ország más szegletéből érkezőket is. A média is igyekezett támogatni ezt a kezdeményezést.
A ChatBot-nak is nagyon nagy sikere van azóta. Szeretnénk majd azzal kapcsolatosan kapni valamilyen statisztikát.
Házigazdáink a Debreceni Rendőr Sportegyesület és az Apafai lőtér nagyon sokat segített a kígyózó sorokban várakozó emberek ellátásában. Egyik önkéntesünk kérésére több száz db pogácsát, (10 kg) ajánlott fel a Debreceni Mesterlevél Szakképző Központ, ami nagyon jól esett a több órát is várakozóknak.
A Katasztrófavédelemnél is az egészségügyi szolgálat tagjai végezhettek a mi segítségünkkel szűrést, amely szintén több száz férfi figyelmét felhívta a rendszeres öngondoskodásra.
Azok, akik veszélyes helyzetekben bennünket mentenek, most kaptak tőlünk egy pici „gondoskodást”.
Lelkes egyetemi hallgató tagjaink, fiatal rezidensek segítettek még a szűrés gördülékenyebbé tételében. Nagyon hálásak vagyunk minden segítőnknek!
A tanulságokat levontuk, hiszen ettől lesz egyre eredményesebb a munkánk, a segítségünk.