Időpont: 2024. november 28.

Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan

Önkéntesek Világnapi rendezvénye Hatvanban!

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat szervezésében tizenegy alapszervezet önkéntes segítői ünnepelték együtt ezen a szép napon az Önkéntesek Nemzetközi Világnapját.

-Az Önkéntesek Nemzetközi Világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezte. Ezen az emléknapon azokat a személyeket emelik ki, akik önkéntesen (anyagi ellenszolgáltatás nélkül) különféle mások számára hasznos tevékenységben vesznek részt. Az ENSZ Közgyűlése 1985. december 17-én foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását, majd a világszervezet 2002. november 26-án újabb közgyűlési határozattal szólította fel a kormányokat, hogy támogassák az önkéntességet, a gazdasági és társadalmi fellendülés stratégiai eszközét. – hangzott el a megnyitón.

Az ünnepséget a hatvani senior örömtáncosok nyitották meg, majd két szakmai előadás következett:

  • Hajdú Rebeka, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet pszichológusa – Hogyan előzhető meg a kiégés a Művészetterápia eszközeivel?
  • Dr. Dorner László, az Egri Eszterházi Károly Katolikus Egyetem adjunktusa – Az önkéntesség lelki aspektusai

A délelőttöt az ecsédi önkéntesek műsora zárta.

Ebédszünet után bemutatkozott a Magyar Rákellenes Liga budapesti új önkéntes segítője, Dallos Szilvia, aki elmesélte betegsége történetét, és hogy milyen késztetés vezette hozzánk önkéntesnek: segíteni betegtársainkon!

Lazányi Jánosné
a Hatvani Segítő Szolgálat vezetője

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Évzáró adventi rendezvény Salgótarjánban

 A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete hagyományos évzáró ünnepi rendezvényét 2024. november 21-én tartotta. Az ünnepi díszbe varázsolt Tarjáni Gyermektábor ebédlője volt most is a helyszín. Rendhagyó módon most nem felkért előadók biztosítottak az ünnepi Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvan – Nordic walking túra 1.

Időpont: 2019. március 19. Túravezető: Gazda Györgyné önkéntes 2018-ban Szednák Gábor oktató szerettette, tanította  meg velünk e mozgást.Az elsajátított technikát idén már a gyakorlatban mi is kipróbáltuk, hasznosítottuk. Elindítottuk alapszervezetünknél is a nordic walking túrákat. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani 2020.márciusi programajánló

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat programja: Cím: Hatvan, Balassi B.u.16.  Nővérszálló 1.em. Fogadóóra: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig  Stresszoldó csoportfoglalkozás 2: Időpont: 2020. március 2.hétfő 14 óra Vezeti: Kiss Anett pszichológus, Hatvani Kórház Helyszín: Hatvani Olvass tovább...