A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete hagyományos évzáró ünnepi rendezvényét 2024. november 21-én tartotta.

Az ünnepi díszbe varázsolt Tarjáni Gyermektábor ebédlője volt most is a helyszín.

Rendhagyó módon most nem felkért előadók biztosítottak az ünnepi műsort, hanem önkénteseink Vitek Eszter vezetésével állították össze a zenés-verses-anekdotás adventi/karácsonyi  műsort. Az „angyali dallamokat” közösen énekelték a résztvevők.

Ezt követően a jelenlévőket az elnök köszöntötte meggyújtva a fény várásának első gyertyáját és egy perces néma csendben idézték fel elveszett társaik arcát, beszéltek a közös emlékekről.

Pohárköszöntővel zárult a köszöntő:

Kívánom, hogy adassék meg mindenkinek a hit, a remény, a szeretet és a béke szent ajándéka!

 

És az új esztendőre:

Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud, legyen boldog.

Szaporodjon ez az ország emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha ne feledje.

Végül pedig azt kívánom, legyen béke, s

gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe’!

 

A finom ebéd és sütemény elfogyasztása után gazdag tombola színesítette a programot, mely baráti beszélgetésekkel zárult.

Jó volt látni a sok mosolygós arcot, a baráti ölelkezéseket, jó volt együtt lenni.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kirándulás Gül Baba türbéhez és a Margitszigetre

A Hatvani Alapszervezet beszámolója A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagjai június 10-én első helyszínként a Gül Baba türbéjét választották. -A Rózsadomb Dunára néző délkeleti lejtőjén található Gül Baba türbéje egyike azoknak a leghíresebb és legszebb Olvass tovább...

Alapszervezetek

Orchidea egészségnap Egerben szűrésekkel

A MRL Egri Alapszervezete várja az érdeklődőket az Orchidea egészségnapon, ahol szűrésekre is lehetőség van: PSA, vércukor, testzsír, vérnyomás, koleszterin, CO mérés. Az egészségnapot a Keviko Prevenció Védőnői Szolgáltató Kft. szervezi. A szűrések ingyenesek. Helyszín: Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gödöllői programok októberben

Egy fantasztikus Városi Egészség és Szűrőnapon vagyunk túl, melyen közel 600 díjmentes szűrést, mérést végeztünk a “Rák ellen az Emberért, a Holnapért” Társadalmi Egyesület által kiállított szűrőbuszon és a Gödöllői Cukorbetegek Egyesületének sátránál. Majd 1000 ember Olvass tovább...