Az Egri Alapszervezet tagjai október 16-án Jászberényben jártak (18 fő) az Asztma Klub meghívására.

Városnézés, Polgármesteri Hivatal, Jász Múzeum meglátogatása, majd délután az emlőrák figyelemfelhívó rendezvényen való részvétel volt a programunk, ahol Fürné Mosoni Anita tartott előadást a női egészségről. A városban ez volt az első olyan szervezés, amely a mellrákra és a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet. Erre a rendezvényre hívták meg Alapszervezetünket és elnökünket Fürné Mosoni Anitát előadónak.

Az előadást követően a rendezvény sétával folytatódott és a klub tagjaival együtt mi is részt vettünk ezen a fontos eseményen. Köszönjük a meghívást és a szívélyes fogadtatást a klub tagjainak, Budai Lóránt Jászberény Város polgármesterének, Gulyás András Zoltán Jász Múzeum igazgatójának.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egri Cukorbeteg Nap – nem csak cukorbetegeknek

2025. május 18. A szűrővizsgálatok minden betegség esetén fontosak. Erre hívták fel a figyelmet az egri Cukorbeteg Napon, ahol  különféle szűrővizsgálatokon vehettek részt  az érdeklődők, mint vércukorszint, húgysav, koleszterin, vérnyomásmérés, szívdiagnosztika, testzsír, BEMI-index, PSA-szűrés, haskörfogat Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ha november, akkor MOVEMBER

Már több mint tíz éve Salgótarjánban, ha november, akkor Movember! Idén sem volt ez másképp, hiszen a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya szervezésében a Magyar Rákellenes Liga Olvass tovább...