A központi rendezvényhez kapcsolódva 2024. szeptember 28-án, szombaton délelőtt Debrecenben, a Kossuth téri Református Nagytemplom előtt a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat hívó szavára közel 50 lelkes motoros gyülekezett (vidékről is többen érkeztek). Egy fiatal házaspár csak erre a napra bérelt motort, hogy részt vehessenek a programon.

Az időjárás előrejelzés ellenére elmaradt a hirtelen esős lehűlés, és csodálatos napfény tette sikeressé a rendezvényt.

A Hangfogó együttes élő zenéje is fokozta a résztvevők vidám hangulatát.

Nagy öröm volt számunkra megtapasztalni, már másodszorra is, hogy ilyen sokan önként csatlakoznak hozzánk.

A Liga tagjai és az önkéntes segítőink regisztrálták a résztvevőket, szalagüzeneteket rögzítettek a motorokra, valamint azoknak, akiknek nem volt régebbi ligás pólójuk, az új logóval ellátottat adtunk át.

A Nagytemplom lelkipásztora üdvözölte a megjelenteket és az alpolgármester asszony köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte a Magyar Rákellenes Liga és a helyi szervezet szerepét a rákmegelőzés és a segítségnyújtás, rehabilitáció területén.

Nagyszerű volt azt tapasztalni, hogy a város lakói politikai és vallási hovatartozás nélkül egy emberként állnak a közös cél mellett.

A konvoj fegyelmezetten, rendőri felügyelettel indult a Klinika főbejárata elé, ahol pogácsával kínáltuk a részvevőket és rövid beszélgetés, fotózás után megköszöntük a jelenlevők aktív részvételét és a „Jövőre veled ugyanitt” kölcsönös köszönéssel ért véget a rendezvény.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet februári programja

”Légy tudatos!!!” – Vetélkedő Nógrád megye középiskoláinak tanulói számára a Rák Világnapja és az Európai Méhnyakrák Megelőzési hét alkalmából Időpont: 2017.02.15.13 óra Helyszín: SITI  Egészségklub: ”Amit mindenkinek érdemes tudnia.” – Oktatófilm az egészség megőrzésének alapfeltételeiről Vendégünk: Olvass tovább...

Alapszervezetek

AZ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS ALAPJAI

Fürné Mosoni Anita, az Egri Alapszervezet elnöke fontosnak tartotta, hogy elsősegélynyújtásból továbbképzést tartson a tagoknak és az érdeklődőknek (33 fő) az Alapszervezet szeptember 10-i klubrendezvényén. Egyre több a baleset az utcán, szomszédunkban, lakásunkban. Jó, ha Olvass tovább...

Alapszervezetek

Apák Napja

2016. március 19-én, Szent József napján szentmise keretében ünnepli a Katolikus Egyház az Apák Napját. A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére immár hagyománnyá vált, hogy a plébánosok ezen a napon megáldják az egyházközségükhöz Olvass tovább...