Borús, hűvös időben gyűltünk össze ligatagok a Hívás klub foglalkozására. (45 fő)

A nyári szünet után a foglalkozás előtt beszélgető csoportok alakultak ki. A regisztrációnál mindenki Budapestről kapott Béres cseppet vett át, amit örömmel fogadtak.

A klubvezető köszöntése, megnyitó szavai után most is Kocsis atya lélekemelő gondolataival folytatódott a klubfoglalkozás. Kapcsolódott hozzá már jól ismert előadónk: Dr. Horváth Judit Fanny adjunktusnő, „A kor csak egy évszám…” azaz mit tehetünk az orvos szerint a hétköznapokban az egészséges fiatalosság megőrzésért című előadásával. Korábban már tartott előadást és annyira megnyerte a tagok tetszését, hogy ismét rá esett a választásunk.

Előadásában szólt a mediterrán diétáról, kiegészítő fizioterápiáról, gyógytornáról, komplex onkológiai rehabitációról, amivel jól karban tarthatjuk magunkat. Előadása tudományosan alátámasztott volt, fűszerezve saját tapasztalataival, és sok hasznos, gyakorlati tanáccsal, amit diával is illusztrált. Nem csalódtunk, most is élvezettel figyeltük előadónkat.

Ezután a szokásos aktuális programok megbeszélése volt. (Limfóma Világnapi séta – szeptember 15., Motorral a mellrák ellen – szeptember 28, Összefogás az emlőrák ellen – október 14.).

Kértük jelezzék, milyen témákat szeretnének hallani a következő foglalkozásokon.

A Hívásklub következő foglalkozása: 2024. november 12. (kedd) 14:00

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klubvezető

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kihívások hete a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnázium és Szakközépiskolában

Egészség (prevenció), környezetvédelem és sport jegyében zajlott a hét. A Kihívás hetének célja az volt, hogy kedvet teremtsünk a mozgáshoz, az egészséges táplálkozáshoz, az újrahasznosítható anyagok felhasználásához. Minden napra jutott valamilyen érdekes és tanulságos program. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Motivációs beszélgetés a Nők Hete alkalmából Hatvanban

Rubint Rékával, Lazányi Jánosnéval és Király Kornéliával találkozhattak azok, akik csütörtökön ellátogattak a Nagy Endre Rendezvényterembe 2019. március 7-én. Fiatalok és idősek egyaránt figyelmesen hallgatták nőtársaik motivációs mondanivalóját, amelyben a sikerhez vető útról és a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyösi kézilabda mérkőzés

Március 04-én kézilabda meccsen vettek részt a tagjaink, ahol Gyöngyös és Eger játszott. A meccs eredménye Gyöngyös-Eger 44- 22.