A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat csatlakozott a Halápi Gyermekekért alapítvány Gyermeknapi programjához, kézműves foglalkozással.

Kérésünkre a debreceni lelkes motoros csapat egy része is velünk tartott, hogy közösen színesítsük a rendezvényt.

Nem is maradt el a siker, mindkét program iránt nagy volt az érdeklődés gyerekek és családok részéről is.

Nagyon köszönjük a motorosoknak, hogy hívó szavunkra szabadidejüket feláldozva velünk tartottak, sőt volt, aki még a tavaly kapott rózsaszín pólót is magával hozta.

Az önkéntes segítőink is hatalmas köszönetet érdemelnek, hiszen szabadnapjukat áldozták a programért, amely fáradságos munkával járt.

Örülünk, hogy remekül hozzájárulhattunk a vidám gyermeknaphoz!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak – Richter Egészségváros Siófokon

A Rákellenes Liga tagjai is részt vettek 2016. május 07-én a városunkban rendezett Richter Egészségváros rendezvényén, melynek mottója „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” volt. A Richter Gedeon Gyógyszergyártó cég 2 millió Ft-ot ajánlott fel a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hozd a párod!

Július 20-án jó hangulatú, főzéssel egybekötött “Hozd a párod” szlogenű összejövetelt tartottunk az MRL Rózsaszentmártoni Alapszervezete szervezésében a Művelődési Házban. A közös torna után, melyet Becze Hajnalka irányított, a jelenlévők meghallgathatták Sándorné Buda Ildikó előadását Olvass tovább...

Alapszervezetek

A MRL Siófoki Alapszervezet2024. december 10-én megköszönte a siófoki onkológiai gondozó dolgozóinak egész éves munkáját az összes ellátott beteg nevében! Királyné Bostyai Mária alapszervezeti elnök