Immár 6. alkalommal május 23-án szervezte meg a Debreceni Hívás klub a bográcsozást a debreceni alapszervezetben ligatagjai részére. Ez a kiemelten népszerű program már az egész Alapszervezet egyik legkedveltebb eseményévé vált.

Nagyon köszönjük a helyi Polgármesteri Hivatal támogatását, mivel a Pihenő házát évek óta rendszeresen kedvezményesen kapjuk meg.

Olajos István ligatagunk évek óta az előkészítője és a kivitelezője a különlegesen zamatos, bográcsban főtt pörköltnek.

Csütörtökön az éjszakai nagy zivatar után felhős reggel ellenére már ¾ 8-kor vidám társaságtól volt hangos a Debreceni Nagyerdő.

Pisti most is saját maga által odaszállított hatalmas bográcsban kavargatta az illatos finomságot. A lelkes tagok a burgonyát hámoztak, szeleteltek, feltették főni, közben a többiek megterítettek és a nap is kisütött. 10 órától érkezett a tagok többsége. Nem jöttek üres kézzel, többen sós és édes süteményt hoztak, amit nagyon köszönünk nekik.

Ez évben először Aszalós Imre ligatagunk szervezésében 11 órától lézeres lövészet és tekézés volt a meglepetés program.  Különösen a lövészetet nagyon élvezték, amelyet két nagyon szimpatikus, vidám fiatalember, a Debreceni Rendőr Sportegyesület két tagja irányított.

Közben elkészült a pörkölt, (szerencsére az idő kegyes volt, csak délután szakad le az ég) a krumpli is megfőtt. Így a tekézők nem sok időt tölthettek gurítással a szomszédos teke csarnokban. Az önkéntesek elkészültek az étel kiosztás előkészítésével. A zenész is megérkezett vidámabb hangulatot teremtett a kezdéshez. Délben Dévényi Ágota köszöntötte a megjelenteket.

Gratulált Boros Csabánénak a megválasztásához és átadta a szót a klubvezetőnek, Kozempel Zsuzsannának, aki rövid tájékoztató után megköszönte Olajos Istvánnak, hogy ismét vállalta a főzést s ajándékot adott át neki, többek között egyik ligatagunk által készített, a főzéshez használható kesztyűt és edényfogót. Jó étvágyat kívánt a jelenlevő tagoknak, vendégeknek. A résztvevők a tányérjaikkal sorban járultak a bográcshoz. A szakácsunk és a segítők kiosztották az ebédet.

Ezt követően a kávésoknak Emőke szívesen készítette el a finom fekete nedűt. Talán ettől és a vidám zenétől többen táncra is perdültek, sokan helyükön vagy a teraszon beszélgettek. Mindenki nagyon örült, hogy ismét személyesen találkozhattak egymással, és a jókedvű tagok baráti beszélgetés közben most is többen segédkeztek a mosogatásban, rendrakásban.

Köszönjük minden segítőnek, a zenésznek és a gondnoknak és mind azoknak, aki akár egy picit is részese volt annak, hogy ez a rendezvény ilyen remekül sikerült.

A klubfoglalkozás jó hangulatban 15 óra után ért véget.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klubvezető

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Esély az egészségre

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Civil Hónap programjaihoz csatlakozva szervezte meg szeptemberi Egészségklubját, melyhez  több civil szervezet is kapcsolódott. Az esemény középpontjában Dr. Gundy Sarolta kandidátus asszony „Génjeinkben hordozzuk a sorsunkat?  című előadása Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ismerd meg Eger nevezetességeit!

Séta Egerben Ismerd meg Eger nevezetességeit programunk keretén belül- 2019. április 2-án- a Tűzoltó és a Sportmúzeum meglátogatását szerveztük meg tagjainknak. Bencsikné Sasvári Ibolya tagunk vezetésével megismerhettük ennek a két múzeumnak a történetét, valamint értékes Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szekszárd – Egészséges mindennapok

MEGHÍVÓ A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete ezúton meghív minden kedves érdeklődőt Monspart Sarolta tájfutó világbajnok „Egészséges mindennapok” című előadására. Időpont: 2015. november 19. (csütörtök) 17.00 óra Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd, Szent István Olvass tovább...