A Debreceni Alapszervezet 2024. március 12-én tartotta éves közgyűlését az Onkoradiológiai Klinika szeminárium termében.

A Mandátum bizottság tagjai végezték a regisztrálást, ásványvizet, pogácsát és édes süteményt kínáltak a jelenlevőknek. A budapesti központunk segítségével ez évben is Béres cseppet vehettek át tőlünk a tagjaink.

Kozempel Zsuzsánna levezető elnök 14:00 órakor ismertette a közgyűlés menetét.

Felkérte a jegyzőkönyv vezetőjének: Olszewszki Sándornét. Megválasztották a jegyzőkönyv hitelesítőket, a Mandátum Bizottság tagjait.

Az elnök jelentése alapján az alapszervezet taglétszáma 134 fő, s bár a a sok betegség ellenére 50 fő jelent meg ami nem volt elegendő határozatképességhez, így a levezető elnök a közgyűlést bezárta.

A megismételt közgyűlésig aktuális kérdések kerültek megbeszélésre:

  • Rost Istvánnéra, régi ligatagunkra emlékeztünk, aki a múlt héten hunyt el, temetése 03. 18-án 13.00 órakor lesz
  • Április 10.-én Budapesten megrendezésre kerülő Nemzeti Rákellenes Napra 11 fő jelentkezését rögzítettük.
  • Internetes felhasználással kapcsolatos felmérésünk alapján File Sándor liga tagunk vállalta, hogy képzést, szakmai segítséget nyújt mindazoknak a tagjainknak, akiknek problémát okoz az internet használata. Dr. Furka Andrea ennek fontosságát és aktualitását hangsúlyozta, ugyanis az orvosi ellátásban elengedhetetlenek ezek az információk, és a betegek részéről komoly akadályokat okozhat ezeknek az ismereteknek a hiánya.
  • Boros Csabáné 4 napos erdélyi önköltséges kirándulást szervez június 3-tól, amelyről bővebb információkat a közeljövőben fog megosztani a tagokkal.
  • A Karitatív Testület kérésére a tavaszi szünetben önkéntesekkel megyünk a Dózsa György általános iskolában március 28 – április 5 között megrendezésre kerülő napközis táborba foglalkozásokat tartani a gyerekeknek.
  • Aszalós Imre (új ligatagunk) a Hajdú-Bihar Megyei Sportszövetség elnöke remek lehetőséget ajánlott fel. A nordic-walking használati oktatást, (botot biztosítanak), lövészetet, tekézést. Felmérjük az igényeket és utána Ágota egyeztet az elnök úrral.

15:00 órakor került sor a megismételt közgyűlésre, amely már határozatképes volt. A Mandátum Bizottság megválasztása, a napirend elfogadása után Dr. Furka Andrea elnök asszony beszámolt az alapszervezet 2023. évi szakmai munkájáról. Boros Csaba Lászlóné a 2023. évi pénzügyi tervet ismertette. Ezt követően a 2024. évi programtervezet és költségvetési tervezet megvitatására került sor.

A beszámolókat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Ezután javaslat hangzott el a 2024. évi országos választó küldöttgyűlésen megválasztandó tisztségviselők személyére (1 fő Elnök, 1 fő Elnökhelyettes, 7 fő Elnökségi tag, 3 fő Felügyelő bizottsági tag, 3 fő Etikai bizottsági tag). A közgyűlés egyhangúlag elfogadta név szerinti jelölésüket.

Megköszönték a vezetőség munkáját. A levezető elnök 15:50 órakor bezárta a jól sikerült, kiváló hangulatú és eredményes közgyűlést.

Kozempel Zsuzsánna MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Újévi gyalogtúra a hatvani Sétálj velünk klub tagjaival

Időpont: 2018. január 23. Gyönyörű napsütéses téli délutánon Hatvan külső peremére sétáltunk ki klubtagjainkkal, majd a Fitness parkban egy kicsit tornáztunk, beszélgettünk a többi odalátogatókkal. 4 km volt a mai táv, 6 fő vett részt Olvass tovább...

Egyéb

Rákellenes Világnap Sárszentágotán

A UICC (Nemzetközi Rákellenes Unió) 2000. februárjában tartotta az első rákellenes világkongresszusát Párizsban, ahol február 4-ét rákellenes világnappá nyilvánították. Ennek a napnak a célja, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje a világ összes embere Olvass tovább...