Március 7-én 17 órától a nagyszámú látogató között 20 ligatag is részt vett a Nagytemplomban, a rendhagyó templomi sétán. Ezen a különleges alkalmon Beszterczey András lelkipásztor mutatta be a templomot.
Új oldaláról ismerhettük meg. Olyan helyre is beléphettünk, ahol eddig látogatók még nem járhattak. Szó volt a templomban lévő tárgyak szimbolikájáról (Úrasztaláról – itt
szolgálják ki az úrvacsorát -, a Mózes szék titkáról, szószékről, a Szentlélek jelenlétéről, a Rákóczi harangról (eredeti felirattal, Rákóczi címerrel), valamint megszólalt az orgona. Csorba Gergő orgonaművész, a Nagytemplom kántora: Bach D- moll toccata és fúga művét adta elő.

A nagy létszámra való tekintettel három szekcióban felmehettünk a szószékre, megnézhettük Kossuth székét és a Nagytemplom történeti kiállítását, első emeleti állandó kiállítás után 6 emeletig lifttel, utána gyalog a Rákóczi harangig és a másik harangig. A Nagytemplom két tornya között gyönyörködhettünk az esti Debrecen Piac utcájában.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a csodálatos programnak.
Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tűzmegelőzési ismeretek a Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete rendezvényén

Tűzmegelőzési ismeretek témakörben tartott tájékoztatást a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a MRL Szekszárdi Alapszervezetének soron következő előadásán. A beszámolót a Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján olvashatják: http://tolna.katasztrofavedelem.hu/hirek/4663-tuzmegelozesi-ismeretek-a-rakellenes-liga-sorok-kovetkezo-rendezvenyen  

Alapszervezetek

A Költészet Napja

A Miskolci Alapszervezet mai klubfoglalkozásán a közelgő Magyar Költészet Napjáról (Magyarországon  1964. április 11-én, József Attila születésnapján tartják) emlékeztünk meg a József Attila Könyvtárban. A költészetnapi előadás egy puzzle játékkal kezdődött és egy kvízzel zárult.

Alapszervezetek

Nemzeti Rákellenes Nap Sárszentágotán

MEGHÍVÓ A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete tisztelettel meghívja a április 7-én (pénteken) 17.00 órai kezdettel a sárszentágotai Kultúrházban megrendezésre kerülő NEMZETI RÁKELLENES NAP programjára. 1./ Néhány általános megjegyzés a daganatos betegségekről, azok megelőzéséről, a nőgyógyászati daganatokra centrálva Olvass tovább...