A Magyar Rákellenes Liga Eleki Alapszervezete október 13-án tartotta hagyományos ‘Rózsaszín sétáját’.
Péntek 13-án szép számmal gyűltek össze egy új helyszínen az elekiek, hogy részt vegyenek a Te magad vagy az ajándék! elnevezésű figyelemfelhívó rendezvényen. Az esemény középpontjában ezúttal is a megelőzés fontosságára való figyelemfelhívás és a lelki egészség kérdése állt.
A program nyitásaként szép számú, rózsaszín szalagot viselő érdeklődő tette meg a hagyományos sétát, a rózsaszín léggömbök pedig messziről látszódtak már az utcákon.
A prevenció fontosságára Kecskés Andrea, a Magyar Rákellenes Liga Eleki Alapszervezetének elnöke és Szelezsán György polgármester is felhívta a jelenlévők figyelmét.
A délután egy kisebb sütivásárral folytatódott, ahol az adományokból 36.240 Ft gyűlt össze, majd Rádai Zsombi és Szaszák Nikolett varázsoltak szívmelengető hangulatot a térre, az estét pedig a Supamono együttes zárta.
Hálásan köszönjük a támogatást Elek Város Önkormányzatának, a Kapy Fruit-nak, a helyszín biztosítását a Coop ABC-nek, a felajánlott finom süteményeket Ficzere Istvánnénak, Trutzné Katinak, Kecskés Róbertnénak, Kecskés Andreának, valamint a teát az eleki Napközi Konyhának. Továbbá köszönjük a támogatást és az esemény hangosítását a CoolTour Team csapatának és a csodás fotókat Harmati Attilának, a videókat Simonka Renátónak és a sok segítséget a Városüzemeltetés munkatársainak, valamint az Eleki Polgárőröknek és a Rendőrségnek is.
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott a rendezvényükre és adományával hozzájárult a szervezetünk működéséhez!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

GyöngyöM Egerben a méhnyakrákos betegekért

A Mályvavirág Alapítvány felhívására a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete is csatlakozott a Mályvavirág Gyöngyöm 2018. programhoz. Mindenkit nagy szeretettel várunk január 31-én az Agria Parkban 14-17 óráig. Fűzzünk együtt gyöngykarkötőt a méhnyakrákos nők gyógyulásáért, a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Közgyűlés, küldöttek választása Gyöngyösön

Június 7-én megtartottunk a 2021 évi első taggyűlésünket kint a szabadban. Nagyon örültünk egymásnak, már régen találkoztunk a koronavírus járvány miatt. A taggyűlésen megbeszéltük a június 15-én tartandó választások menetét és a beszámolókat, valamint a Olvass tovább...