A Magyar Rákellenes Liga 2023-ban hetedik alkalommal szervezett országos motoros figyelemfelkeltő akciót, amelyhez a Salgótarjáni Alapszervezet minden alkalommal, így most is csatlakozott.
Annak ellenére, hogy néhányan jelezték, hogy Visegrádon is van ebben az időben szervezett motoros program, ahová sokan elköteleződtek, mégis tizenhárom motorral, huszonhárman, hölgyek és urak, gyülekeztek a Balassi Bálint megyei Könyvtár előtt, ahol szervezetünk lelkes csapata fogadta legtöbbjüket már régi barátként. Kiosztották a pólókat, elhelyezték a rózsaszín szalag matricákat és átadták a tízórai csomagokat. A közös indításig jó hangulatú beszélgetésekkel töltötték az időt.
Röviddel 10 óra előtt Kreicsi Mária, az alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, köszönetét fejezte ki a motorosok példaértékű, kitartó együttműködéséért, és ismertette a salgótarjániak pink szalagra írt üzenetét: Önvizsgálat és szűrővizsgálat: Tedd meg, hogy ne legyen késő!
Az üzenetet átadta Pataki Csaba alpolgármester úrnak, aki köszöntője után beszélt az emlőrák elleni harc aktualitásáról, az ide vonatkozó statisztikai adatokról, az egyéni felelősség fontosságáról.
Jó utat kívánva, az önkéntesek integetve vettek búcsút a csapattól, akikhez még Hatvanban csatlakozott tíz motoros egység és együtt mentek Budapestre, az országos rendezvény helyszínére.
Hálás köszönet a szervezőknek, a lelkes motorosoknak, az esemény lebonyolításában segítő önkénteseknek!