2023.08.02.
Apci tengerszem
Augusztus 2-án, a nagy melegben 9 elszánt túrázó elutazott megnézni az Apcon található Széleskőnek nevezett tengerszemet.
Közel 15 km-ert gyalogoltunk, de megérte a csodás látvány. A gyönyörű látvánnyal feltöltődve, jól elfáradva érkeztünk vissza Gyöngyösre!
2023.08.09.
Jászárokszállási fürdés!
Szerdánként a Gyöngyösi Rákellenes Liga tagjai mindig felkerekednek és elmennek valahova. Most Jászárokszállásra esett a választás. Fürödtünk és edzettünk a hatvani úszó”bajnokságra”. A ligából 15-en voltunk és egy aranyos unoka is eljött velünk. A jó időben most is vidáman, jókedvűen élveztük egymás társaságát!
08.10.
Szentkút
Lelki megnyugvásra és feltöltődésre a ligából 11-en elmentek Mátraverebély Szentkútra. 5 km-es séta után megérkeztek a Szentkúton lévő Nagyboldogasszony Bazilikához. Megpihentek a bazilikában, megnézték a stációkat, felmentek a remete barlangokhoz, elsétáltak a három forráshoz (Szent László forrás, Szűz Mária forrás, Szentháromság forrás). Megnézték egyik társunk elhunyt férjének emléklapját. A szurdokban lévő Szent László lovának patkónyomát a nagy víz miatt nem tudták megnézni. Lelkileg feltöltődve érkeztek vissza Gyöngyösre.
Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke
08.21.
Fürdés Zamárdiban
Augusztusban és júliusban már háromszor volt a Gyöngyösi Rákellenes Liga számos tagja unokákkal Zamárdiban fürödni. Az odaút, a fürdés, a visszaút nagyon jó hangulatban telt el. Sajnos Zsuzsa elcsúszott és eltörte a karját. Már meg is műtötték. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. Köszönjük a nagyszerű szervezést!
08.23.
Túrázás gombaszedéssel
A Gyöngyösi Rákellenes Liga néhány tagja gombaszedő túrán vett részt. Mátraházáról indultunk, Lajosházán át Gyöngyössolymosra érkeztünk. Megpihentünk a Bükkfa kútnál. Szedtünk jó sok gombát is. Nagyon meleg volt, így jól elfáradtunk. Mára már kipihentük.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Presszó szerda – Éljen az egészség!

2022. március 23-i Presszó Szerdánk-on  két különleges beszámolót halhattunk: Első előadónk  Szabó Csaba  volt,- egyetemi tanár-  a Gödöllői Civil Kerekasztal valamint  Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesületének  az elnöke – a helyes táplálkozásról, a vitaminokról, a felhasznált élelmiszerekről és azok beltartalmáról Olvass tovább...

Alapszervezetek

Jogosan a betegjogokról – Betegjogi képviselő Egerben

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete 2019. január 8-i rendezvényén Szécsiné Fazekas Márta betegjogi képviselő előadását hallgathatták meg a program résztvevői. A rossz idő ellenére is szép számmal megjelent érdeklődők, nagyon jó előadást hallhattak az előadótól, Olvass tovább...

Alapszervezetek

“Egy nap a nőkért” Salgótarjánban

“Egy nap a nőkért” – Figyelemfelkeltés az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében Figyelemfelkeltő sétát és programot szervezett 2017. október 5-én a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Olvass tovább...