Sulicsapat képzés 2023. – bemutató óra
A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete „Add tovább a mosolyodat” közössége a Török Ignác Gimnázium Közösségi Szolgálatos diákjai számára SULICSAPAT képzést indított 2023. februárjában. A lelkes és felkészült fiatalok rendhagyó egészségtan órára hívják meg az iskola tanulóit és az érdeklődőket. A 6 alkalom során megtartott foglalkozásokon interaktív on és offline bemutatókat tartottunk vendég előadók közreműködésével, videók, tesztlapok, bemutató eszközök és szórólapok felhasználásával. Ezt a Gödöllői Alapszervezet és a Sulicsapat számára mérföldkövet is jelentő eseményt a helyi újságunk – a Gödöllői Szolgálat –  is közzétette.

Országos szervezetünk és gödöllői önkéntes közösségünk célja, hogy a foglalkozások keretén belül megismertessük és tudatosítsuk, hogy az időben felfedezett daganatos betegségek gyógyíthatók, másrészt megfelelő életmód mellett elkerülhetők. Felhívjuk a figyelmet a 8 figyelmeztető jelre. https://rakliga.hu/8-figyelmezteto-jel/ és az önvizsgálat fontosságára.

A bemutató óra végén névreszóló részvételt igazoló lapot kaptak résztvevők 2023. május 25-én a Török Ignác Gimnáziumban.

Vajek Andrea
a Gödöllői Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orchidea Egészségnap – Eger

Szűrésekkel, tanácsadással várta az érdeklődőket március 6-án a Keviko Prevencio Kft, Eger Város Védőnői a Családokért Alapítvány és a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. A program része volt a PSA szűrés, önvizsgálat tanítás, vércukor, koleszterin, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gödöllői májusi programajánló

A Magyar Rákellenes Liga Gödöllő Alapszervezet “Add tovább a mosolyodat” közössége szeretettel vár! PROGRAMAJÁNLÓ    2023.május ADD TOVÁBB! ÖRÖKMOZGÓ lehetőség Gödöllő Városi és Térségi Uszoda 50 %-os kedvezményes úszójeggyel várja tagjainkat!                  SPORTOS információk,séták,túrák, kerékpáros., úszó eseményeink                 örökmozgó fb csoportoldalunkon: https://www.facebook.com/groups/376441699936699 Olvass tovább...