Középiskolai vetélkedő Salgótarjánban a Rákellenes Világnaphoz és az EMMH-hez kapcsolódva 

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetével 2023. február 21-én „Légy tudatos!” címmel vetélkedőt hirdetett hatodik alkalommal a megye középiskolás diákjai számára a Rákellenes Világnap és az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából.

A rendezvény célja az egészségtudatos magatartás fejlesztése a középiskolás korosztályban, kiemelten fókuszálva a megelőzés, a korai felismerés és az egyéni felelősség fontosságára.

A vetélkedő egy TikTok video bemutatásával indult, ahol a csapatoknak a szűrővizsgálatok fontosságára kellett a figyelmet felkelteni. Ezután a tanulóknak az elméleti tudásukon kívül kommunikációból, kreativitásból és megfigyelőkészségből is teljesíteniük kellett. A vetélkedő résztvevői nagyon ügyesek, tájékozottak és kreatívak voltak.

A csapatok munkáját öt tagú zsűri értékelte, melynek elnöke Bertókné Tamás Renáta a NNK Szűrésirányítási Főosztály főosztályvezetője volt

Ezúttal a vándorkupa három év „pásztói birtoklás” után Salgótarjánba, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola Keri Gyöngyei csapatához került, felkészítő: Dr. Nagyné Herczeg Aranka volt és ők egy egész napra igénybe vehetik a NNK két szűrőbuszát.

A második helyezést a NMSZC Borbély Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Protektív Team csapata nyerte el, felkészítő: Dr. Nagyné Herczeg Aranka, és a harmadik hely a SE Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézmény Charlie és Angyalai csapatáé lett, felkészítő: Sáfrány Beáta.

Reméljük, hogy a fiatalok tovább adják a világnapi esemény üzenetét: egyszerű lépésekkel csökkenthető a rák kockázata, kulcsfontosságú az időben történő felismerés, a felelősségteljes, egészségtudatos életmód, a rendszeresen önvizsgálat és a szűrővizsgálatokon való részvétel.

https://www.facebook.com/nogradvarmegyeikormanyhivatal/posts/pfbid0LV6yLWtn4Wgv7SMvBgjAjrWjpn5gjSfRAe9Cg1DYGDSwAzqNLwVy9nF9SiipZwN7l

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Heves Megyei alapszervezetek önkénteseinek esetmegbeszélése 2.

Időpont: 2019. október 2. Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat helysége Az esetmegbeszélést vezeti: Gulyás Viktória A Hatvani Segítő Szolgálatunknál a mai napon önkénteseink esetmegbeszélését tartottuk. A mai megbeszélést Gulyás Viktória vezette. Viki bemutatkozását követően mi is egy pár Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hogy élted meg a bezártságot a járvány alatt?

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Beszélgetés Kiss Anett pszichológussal Időpont: 2021. július 12.   Több, mint egy éve tart a koronavírus járvány. Hogy élted meg a bezártságot? Legtöbbünk egyértelműen negatívan élte meg, és az volt a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Évindító klubrendezvény Egerben

Évindító teadélutánt tartott a MRL Egri Alapszervezete január 10-én, a Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában. A jól sikerült rendezvényen résztvevő tagok, megvitatták a 2023-as program tervezetet, majd Fűrné Mosoni Anita elnök a méhnyakrákkal kapcsolatos csoportos kvíz Olvass tovább...