A Gyöngyösi Alapszervezetbeszámolója

A Fővárosi Nagycirkuszba látogattunk el 2023. február 11-én, szombaton. A kissé kalandosan induló kirándulásunkon 44 fő vett részt.

Terveink szerint a 8 órakor induló vonattal mentünk volna, de indulás előtt pár perccel a hangosbemondó tájékoztatott bennünket, hogy műszaki hiba miatt bizonytalan ideig nem közlekednek a vonatok Gyöngyös és Budapest között. Rövid tanácskozás után átsiettünk a buszmegállóba és két egymást követő busszal sikerült eljutnunk Budapestre.

Varázslatos előadást néztünk meg egy ukrán társulattól „Jégkirályság” címmel, mely izgalmas mesevilágba kalauzolt el bennünket egy látványos jégrevü show-műsor keretében. A lélegzetelállító mutatványokat előadó artistaművészek mellett voltak még bohócok, cuki kisállatok (papagájok, kutyusok) és a magyar cirkuszművészet világhírű képviselői a Rippel testvérek.

Nagy meglepetésünkre a szünetben finom teát, forralt bort és puncsot szolgáltak fel a közönségnek.

Előadás után óriási sétát tettünk a Városligetben és megnéztük az impozáns Magyar Zene Házát is, ahol kávéval frissítettük magunkat.

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Beszéljünk őszintén a bélbetegségekről. A vastagbélszűrés fontossága, lehetőségei

Május 14-én tartotta klubrendezvényét a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Egészségklubja.

Egyéb

Köszönet a Pittsburgh Steelers magyarországi szurkolótáborának

  Köszönjük a Pittsburgh Steelers magyarországi szurkolóinak, hogy az októberi Pink Month kampányukkal támogatták a Magyar Rákellenes Liga mellrákellenes tevékenységét. Több, mint 25 városban volt az idén a Magyar Rákellenes Liga helyi szervezete által szervezett Olvass tovább...

10EzerLépés Program

Salgótarjáni Alapszervezet programajánló – 2019. november

2019-10-31 2019.11.07. Lelki Egészség Világnap Budapesti központi rendezvény 2019.11.12. „10 Ezer Lépés” Lépéselőnyben a prosztatarákkal szemben Helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár 14 óra Dr.Beöthe Tamás urológus, onkológus főorvos Ph.D. – „Minden, amit nem mertél megkérdezni…!” Olvass tovább...