A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete városnéző sétát szervezett február 11-én, a Betegek Világnapja alkalmából.
Felkértük Melczer László idegenvezetőt, hogy sétáljon velünk és az egri belváros egy ki darabkáját mutassa be nekünk.
A Dobó térről indultunk, majd a Szent János, Széchenyi és a Bajcsy-Zsilinszky utcán keresztül sétáltunk
 vissza a Dobó térre. Sok érdekességet hallottunk vezetőnktől, amit még eddig nem tudtunk Egerről. A hétköznapok során észre sem vesszük Eger csodálatos barokk házait, a sok emléktáblát, ami a város műemlék házain található. Sétánkat megtisztelte Eger város két képviselője is Mirkóczki Zita és Bódi Zsolt. Nagyon örültünk a részvételüknek mivel ők is fontosnak tartják, hogy az Egri Alapszervezetről minél többen értesüljenek és minél többen támogassák a munkánkat.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete a”Zagyva Nap” rendezvényen

A Zagyvaforrás Egyesület felkérésére a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei és tagjai is részt vettek 2022. szeptember 24-én a Zagyvaróna Sporttelepen megrendezett eseményen.  Standunkon a délelőtt folyamán önkénteseink szóbeli és nyomtatott hiteles információt adtak Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet szeptemberi programjai

2016.09.20. „Túl-súlyos problémák”: az elhízás és napjaink divat diétáinak veszélyei Előadók: Zeke Judit dietetikus, életmód tanácsadó és Bialkó Zoltánné egészségügyi gyakorlatvezető Balassi Bálint Megyei Könyvtár, 16-18 óráig Vetítettképes előadás, egészséges étkek kóstolója 2016.09.23. „Egy nap a nők Olvass tovább...