– Sajtóközlemény – 

A húgyhólyagrákot akkor kell felfedezni, amikor még nem terjedt be a húgyhólyag izomzatába, mert ilyenkor nagy esély van a teljes gyógyulásra – hívja fel a figyelmet dr. Riesz Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatóhelyettese. A Gyógyulj Velünk Egyesület két ismeretterjesztő kisfilmet is közzétett, hogy ezzel segítse a betegeket és érintett családokat, illetve reményt adjon a betegséggel való megküzdéshez. 

– Minden évben mintegy 3400 beteggel közlik idehaza, hogy húgyhólyagrákja van. Legnagyobb rizikófaktor a dohányzás, de nemcsak a dohányosok betegségéről van szó. A hólyagrákot zömmel 60 év felettieknél fedezzük fel, ám minden évben kerülnek ki betegek a harmincas-negyvenes korosztályból is, ezért fontos, hogy bármilyen vizelési panaszt mielőbb kivizsgáljunk. Leggyakoribb tünet a véres vizelet, ami lehet szemmel látható, de olyan kis mértékű is, amit csak a laboratóriumi vizeletvizsgálat mutat ki. Akinél véres vizelet jelentkezik, annál akkor is indokolt a kivizsgálás, ha ez látszólag magától rendeződik, ugyanis előfordulhat, hogy a daganat csak időszakonként okoz vérszivárgást – hívja fel a figyelmet dr. Riesz Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatóhelyettese, aki a Gyógyulj Velünk Egyesület által készített kisfilmben foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a húgyhólyagrák kezeléséről. 

Amikor még nem terjed be a daganat a húgyhólyag izomzatába, akár egy húgycsövön keresztül elvégzett egyszerűbb műtét is gyógyulást eredményezhet, majd egy kizárólag a húgyhólyagba beadott kemoterápiás kezeléssel a kiújulási kockázatot is csökkenteni tudják. Amint Riesz Péter kifejti, amennyiben a rák már beterjedt a hólyag izomzatába, sokkal nagyobb küzdelemre van szükség. A húgyhólyag és a környező szervek műtéti eltávolítása gyakran elkerülhetetlen, életmentő operáció. Az esetek egy részében ezt kiválthatja sugárkezeléssel kombinált kemoterápia, ám ez is nagy megterhelést okoz és nem alkalmazható mindenkinél. Ha a hólyagdaganat áttétet adott, akkor már nem műtenek, ilyenkor egyrészt klasszikus kemoterápiát alkalmaznak, másrészt az utóbbi években elérhetővé vált a betegek egy része számára hosszú távú eredményességet nyújtó immunterápia is. Utóbbi esetben nem a daganatsejtek közvetlen elpusztítása a cél, hanem a szervezet immunrendszerének célzott stimulálása a ráksejtek ellen – az eddigi tapasztalatok szerint az immunterápia a húgyhólyagrákos betegek mintegy harmadánál hatásos igazán. 

A Gyógyulj Velünk Egyesület szabadon elérhető ismeretterjesztő kisfilmje 10 pontban halad végig a kockázati tényezőktől, a kivizsgálás és mintavétel fázisain át a kezelési lehetőségekig. A betegszervezet emellett riportot forgatott egy példaadó férfiról is, aki már 45 évesen szembesült a hólyagrákkal, eltávolították a húgyhólyagját, kiújult a daganat, de végül sikerült talpra állnia, és a diagnózis után 10 évvel is jól van, nagyon aktív életet él. A kisfilmek a Rákgyógyítás.hu/hugyholyagrak oldalon érhetők el. 

További információk, interjúszervezés:

Deli Mónika

[email protected]

+3620 278-3110

 

Kategóriák: Sajtóközlemény

Kapcsolódó bejegyzések

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

Rákellenes Világnap – 2025. február 04.

Szűrőnap és sajtókonferencia Ebben az évben Debrecen adott helyet a Rákellenes Világnap rendezvénynek, mely több szervezet együttműködésével valósult meg. A Medical Online beharangozója: https://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/ingyenes_szurovizsgalatokkal_a_rak_ellen A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete kezdeményezésére, velük együttműködve szűrőnapot szerveztünk, melynek a Olvass tovább...

Sajtóközlemény

GENETIKAI TESZT: TÖBBEKNEK, GYORSABBAN

Budapest, 2020. szeptember 1.  Magyarország világelső a vastagbélrák előfordulásában, évente mintegy 5000 honfitársunk hal bele e betegségbe. Nem véletlen, hogy 2018 őszén vastag- és végbélrák szűrő programot indított a kormány. Ennek köszönhetően egyre több érintett Olvass tovább...

Nemzeti Rákellenes Nap

30. alkalom – 30 perc – Nemzeti Rákellenes Nap sajtóanyag

30.ALKALOM – 30 PERC  Budapest – 2022. április 6.  Április 10-én immár 30. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. A Magyar Rákellenes Liga a jubileumi évben mindenkit 30 perc közös mozgásra invitál, és számos Olvass tovább...