Megtartottuk a 2022-es év utolsó taggyűlését december 5-én. Takarékossági (terembérlet, fűtés, stb.) és egyéb szempontokat figyelembe véve a taggyűléssel egyidejűleg a Mikulást és a Karácsonyt is megünnepeltük.

Most is, mint mindig igen szép számmal (több mint 40 fő) vettünk részt ezen a rendhagyó gyűlésen, ami éppen egybeesett az Önkéntesek Világnapjával is. Ez alkalomból köszönet minden önkéntesnek, aki önzetlenül részt vállal különféle, mások számára hasznos tevékenységben anyagi ellenszolgáltatás nélkül.

Az elmúlt időszakot a közelmúltban már többször is értékeltük, így most csak a jövőbeni és jelen feladatokra koncentrálunk.

  • Fontosnak tartjuk az orvos-beteg találkozókat, ezen belül is legfontosabb a lelki békénk, lelki harmóniánk megteremtése, mellyel kapcsolatban már ismert előadókat hívunk.
  • A Gyöngyösön működő Merjünk Sérülten Mozogni Egyesületben több tagunk is tevékenykedik, valamint részt vesz programjaikban, ezért most keressük az együttműködés lehetőségét a két szervezet között!
  • A Bakonyszücsben tervezett rehabilitációs részvételünk időpontja megváltozott, új időpont 2023. július 5-12-ig. Jelentkezési lapok beérkeztek az Otthonba.
  • A Rákellenes Világséta immár harmadszor kerül megrendezésre 2023. január 8-án, Magyarország időzónája ezen a napon 15 órától 16 óráig tart. Most is, mint az elmúlt két évben alapszervezetünk is csatlakozik ehhez a figyelemfelhívó rendezvényhez, melyben kifejezzük együttérzésünket a daganatos betegekkel. Későbbiekben egyeztetünk, hogy milyen útvonalat járunk be Gyöngyösön.
  • Vendégünk volt Ferenczi Tamás önkormányzati képviselő, aki anyagi támogatást nyújtott alapszervezetünknek sport célú felhasználásra. Köszönjük szépen!
  • Jövő évben aktuális az alapszervezeti tisztújítás, melyre már most készülnünk kell.

Programunk hivatalos része után kezdetét vette kis karácsonyi ünnepségünk.  Kelemen Lászlóné és Mága Istvánné gyönyörű, megható verset mondtak, melyek a szeretet ünnepéről, az egymás iránti megértésről, tiszteletről szóltak.

Az uzsonnát együtt készítettük el a taggyűlés előtt, ami immár hagyomány nálunk, a lilahagymás zsíros kenyér paradicsommal, paprikával, sajttal díszítve. Sokan hoztak otthonról különféle sós és édes süteményeket.

Rendezvényünk egy kis mozgással, tánccal fejeződött be, tagtársunk Perneki Ferenc jóvoltából, aki most is, mint minden ilyen alkalomkor a zenét szolgáltatja.

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Segítségnyújtás szociális kérdésekben

  2017. március  23-án a Hatvani Alapszervezet következő klubnapján Gulyás Beáta, a Család és Gyermekjóléti Szolgálat igazgató helyettese  tartalmas tájékoztatóján vettünk részt, melyet ezúton is megköszönünk! TÉMÁK röviden: Rokkantnyugdíj — egészségkárosodással kapcsolatos teendők- táppénz ės Olvass tovább...

Egyéb

Füstbe ment tervek

A Magyar Rákellenes Liga Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Miskolci Betegszolgálata szeretettel vár minden érdeklődőt 2008. április 23-án, szerdán 10-12 óráig a Miskolci Művészetek Házában (3525 Miskolc, Rákóczi u. 5.) tartandó egészségügyi felvilágosító rendezvényére, amelynek fókuszában a dohányzás Olvass tovább...

Alapszervezetek

Túra az „Apci tengerszemhez”

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Május hónap első szerdáján (4-én)– kis csapatunkkal – sikerült ismét egy csodálatos helyre eljutnunk. Újra és újra elcsodálkozunk, hogy mennyi szépség van szinte a közvetlen közelünkben. Ezúttal az „Apci tengerszemhez”, más Olvass tovább...