A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Útvonal: Sástó – Rákóczi-forrás – Ördög-forrás – Mátrafüred 06. 22

Tagtársainkkal június 22-én egy olyan kirándulásra, túrára vágytunk, ami könnyű, nem megerőltető, de mégis hozzátesz az egészségünk megőrzéséhez. Ezúttal a Sástó és Mátrafüred útvonalon két forrást is felkerestük.

Sástóról elindulva először a Mátra talán a legismertebb, leglátogatottabb forrását, a Rákóczi-forrást érintettük. A régi időkben ezt a forrást Közel-kútnak nevezték Mátrafüredhez való közelsége miatt, és nem csak ivásra, de főzésre, mosásra, tisztálkodásra is használták vizét. Mai nevének eredetéről több szóbeszéd is terjeng ám mindnek a középpontjában II. Rákóczi Ferenc áll. A kifolyó csövet körbevevő kőfalon a fejedelem arcképének domborműve látható.

Kulacsainkat friss forrásvízzel feltöltve haladtunk a következő állomásunk felé, a 2014-ben felújított közkedvelt pihenőhelyhez Ördög-forráshoz, ahol kő esőház, padok, sütögető hely és egy mesés kis vízesés várja a látogatókat. A forrás az 1900-as évekig a Hertelendy nevet viselte.

Felfrissülve, energiával feltöltődve érkeztünk Mátrafüredre, ahol a gyalogtúránk véget ért.

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ismerd meg Eger nevezetességeit!

Séta Egerben Ismerd meg Eger nevezetességeit programunk keretén belül- 2019. április 2-án- a Tűzoltó és a Sportmúzeum meglátogatását szerveztük meg tagjainknak. Bencsikné Sasvári Ibolya tagunk vezetésével megismerhettük ennek a két múzeumnak a történetét, valamint értékes Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szűrési staféta 2015. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2015. szeptember 1-30 között zajlottak a B.A.Z megyei Szűrési staféta lakossági programjai, ami a szűrővizsgálatokat népszerűsítette, a szűréseken történő megjelenési arány növelésére irányult. A cél érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, a járási hivatalokkal, Olvass tovább...