2022-ben harmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Rákellenes Liga az Örökmozgók Hetét, ezen belül az Örökmozgó Kerékpáros Országjárást.

Hatvanba június 19-én délután érkezett meg Rozványi Balázs elnök úr és felesége Winkler Violetta. Közel harminc lelkes kerékpáros várta őket Horváth Richárd polgármester úr vezetésével.

Első útunk városunk szép kis tavához vezetett, ahol megpihentünk, majd folytattuk utunkat a Grassalkovich Művelődési Házba, ahol  frissítővel, finom sütikkel, kávéval várták a csapatot. Sokan, akik nem tudnak kerékpározni, elsétáltak a művelődési házba, hogy ők is találkozzanak elnök úrral.

Fáradalmainkat kipihenve közös ülőtornával fejeztük be ezt a szép délutánt.

39 fő vett rész a programon.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Támogatók: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház, Markovits Kálmán Uszoda és Strandfürdő, Hatvan Tv, Hatvani Hírlap Zombori Kft. Hatvani Karitatív Összefogás, Hatvani Nőegylet

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Láthatatlan vacsora

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete meghívást kapott a “Láthatatlan vacsora”című rendezvényre, melyet az ALTERNATÍVA KOMPLEX SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET szervezett. A Szekszárdi Alapszervezetet 3 fő: Hovorkáné Zadrazilova Vendulka, Borda Károly és Szikla József képviselte. A szervező Olvass tovább...

Alapszervezetek

Könnyek helyett…szűrések – Egészségnap Gödöllőn

Időpont: október 5. szombat Helyszín: Gödöllő Főtér PROGRAMTERVEZET:  SZÍNPAD 10.30 Behívó tibeti GONGszó (Mátéh Krisztina) 10.35 „ÉLETMÓD”torna (Bihari Vanda vezetésével a gödöllői  Életmód Csontritkulásos Klub tagjaival) 10.45 Szenior örömtánc  Júliával 10.55 Megnyitó – Dr Gémesi Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Infografika pályázat eredményhirdetése Miskolcon

A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete és a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya feladatának tekinti, hogy felhívja a lakosság figyelmét a rákellenes küzdelemre, ebben az egyén felelősségére, a megelőzés, a korai felismerés és az egészség megőrzésének fontosságára. Olvass tovább...