A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Nagy izgalommal vártuk ezt a kirándulást április 20-án, ugyanis többen a csoportból évtizedekkel ez előtt jártak a Hollókőnél, ami egy óriási szikla, sziklacsoportot jelent, mely az alpinisták kedvelt sziklamászó helye is.

Túránk a pálosvörösmarti Mária-parkból indult és a Hollókő tanösvényen, folyamatosan emelkedő úton, változatos tájon keresztül vezetett a Hollókő fennsíkszerű tetejéhez, ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk. Szerencsénkre tiszta idő volt és egészen az Alföldig el lehetett látni, de több mátrai falu, Gyöngyös, Sár-hegy, Kékestető látványában is gyönyörködhettünk. A növényvilág hihetetlen széleskörű palettája jellemző erre a tájra, hogy csak néhányat említsek: néhány fenyővel tarkított tölgyesek, különféle bokrok (csipkebogyó, kökény), árvalányhaj, mohák, zuzmók. Rengeteg rovart, pillangót, gyíkot láttunk, de a nagyvadak is előfordulnak itt.

Romantikus kirándulásunk (mely felért egy terápiával) végeztével a Mária-parkba tértünk vissza, ahol a jól megérdemelt elemózsiánkat a jó levegőn fogyasztottuk el.

Oláh Andrásné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet tagja

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Az Európai Rákellenes Kódex ajánlásai – rendezvény Hatvanban

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet 2018. szeptember 12- i rendezvényén az Európai Rákellenes Kódex üzenetét ismertette meg a jelenlévőkkel.  Kovács István Zoltán Egészségfejlesztési Szakügyintéző, Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Egészségfejlesztési és Igazgatási Osztály munkatársa 12. pont: Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyógyszerek közti kölcsönhatások – előadás Egerben a Nemzeti Rákellenes Napon

A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt előadásra április 10-én 13 órakor a Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában. Téma: Gyógyszerek közti kölcsönhatások Előadók: Dr. Bani-Akoto Ernest szakgyógyszerész Dr. Wernigg Róbert főorvos

Alapszervezetek

Programajánló – két program Egerben

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a következő két programunkra! Nyílt nap a Markhot Ferenc Kórházban – szűrőprogramok, gyógytorna bemutató, zenés műsor Időpont: 2019. november 8. péntek 10-16 óráig Helyszín: Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézetének 1. emeletén Önkéntesnek Olvass tovább...