- december 10-én önkéntesekkel kibővített Hívás klubfoglalkozást tartottunk.
A klubvezető köszöntötte a megjelenteket. Örömmel látta az örömöt a tagok arcán, a baráti beszélgetéseket a foglalkozás előtt, hiszen 2020. március 12-én volt utoljára tantermi klubfoglalkozás. Szabadtéri programok szervezésére került sor. (Rákellenes Világnapon 32 fő indult sétára. Februártól gyalogolj velünk minden hétfőn (alkalmanként 2 -10 fő). Egy állatkerti látogatást és egy szoborismertető sétát is szerveztünk. A szeptemberi Limfóma sétán is 33 fő vett részt. A 20 éves Hívás klubot bográcsozással, tortával (köszönet érte Benesné Rozinak), ebéd után élő zenével ünnepeltük, melyen 44 fő vett részt. A Karitatív Testület adománygyűjtő és csomagkészítő rendezvényein önkénteseink rendszeresen részt vettek.
Akik ezeken a programokon nem vettek részt, most találkoztak.
A klubvezető gratulált Boros Csabánénak a „2021 év önkéntese cím elnyeréséhez, majd Aranyosi Ervin: Karácsonyi üzenet című versével kívánt áldott ünnepeket.
Filéné Ibolya a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattól kis ajándékkal kedveskedett.
Varga Marika „Szeretetet adni, szeretetet kapni” címmel tartott rövid ismertetőt, majd gyakorlati programra hívta a megjelenteket.
Boros Csabáné szólt az év eseményiről, önkéntesek munkájáról, majd a legaktívabb önkénteseknek jutalmad adott át.
Aki akarta, részt vehetett „Fejpozíciós kezelésen”, majd átvehették a Béres cseppet, melyet örömmel fogadtak.
Úgy búcsúztak, remélik, jövőre gyakrabban találkozhatunk.
Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klubvezető