Minden évben, 1985 óta, október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A Magyar Rákellenes Liga immár ötödik alkalommal szervezte meg a „Motorral a mellrák ellen” motoros találkozót és felvonulást, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és az érintettekre. A mellrák színe a rózsaszín, ezért a motorosok is – egy hozzájuk képest extrémebb módon – rózsaszín pólóban vonultak végig a városon, a Tranzit Art Cafe-tól egészen a Hősök teréig.                            

A motoros találkozó ötlete a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezetétől származik. A község nevében feltűnő Szent Ágota nem más, mint az emlőrákosok védőszentje. 2017 óta szeptember utolsó szombatján, a motoros felvonulással veszi kezdetét az október, a Mellrák elleni küzdelem hónapja.

56 motoros és utasaik jöttek az ország sok településéről (Budapest, Budaörs, Bükkszék, Diósd, Ecséd, Eger, Érd, Hatvan, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Markaz, Mezőkövesd, Monor, Salgótarján, Sárszentágota, Szentendre, Szigethalom, Törökbálint, Üllő, Vácszentlászló, Vecsés, Visegrád),  hogy részt vegyenek a felvonuláson és felhívják a figyelmet a mellrákszűrésre.

A Salgótarjánból induló népes csapat az útjukba eső összes településen áthajtottak, így is felhívták a figyelmet az októberi mellrák elleni küzdelem hónapjára. https://rakliga.hu/blog/2021/09/27/salgotarjanbol-is-vittek-a-motorosok-a-figyelemfelkelto-uzenetet/

Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke sok motorost már ismerősként köszöntött, akik közül többen saját maguk, vagy közeli szeretteik érintettsége miatt jöttek el. Örült, hogy ennyi férfi útra kelt, hogy kifejezze szimpátiáját és segítsen a nőknek, ugyanakkor kérte a férfiakat, hogy magukra is legalább ekkora gondot fordítsanak, és 50 év fölött évente menjenek el urológushoz. Kérte, hogy vigyék magukkal az üzenetet, hogy a mellrák elleni harcban a legfontosabb eszközeink: “szűrés és önvizsgálat”.

A motorosok elhozták rózsaszín szalagos üzeneteiket és felolvasták, aki nem szalagon hozta az üzenetet, szóban is elmondhatta, miért csatlakozott ehhez az eseményhez.

Az üzenetek után rózsaszín, “Motorral a mellrák ellen” feliratú pólóban hajtottak végig a városon a résztvevők a Transit Art Café-tól (Kosztolányi Dezső tér) a Hősök teréig, ahol egy közös fotó is készült róluk.

Akik nélkül mindez nem jött volna létre:

  • Tranzit Art Café: helyszín biztosítása,
  • Budapesti Rendőr Főkapitányság, Budavári Polgárőrség: a vonulás biztosítása,
  • Workforce – a rózsaszín szalagok elkészítése
  • és utoljára, de nem utolsó sorban a motorosok…

Fotógaléria

Kapcsolódó bejegyzések

Együttműködés

Mire várunk? Ébresztő! – Egyszerre csörgő ébresztőórák százai a Hídsétán a mellrákos betegekért

Csatlakozz Te is, hozz magaddal egy vekkert az Egészség Hídja a Mellrák Ellen Összefogás rendezvényére! A rendezvény helyszíne: ÖTKERT, 1054 Budapest, Zrínyi u. 4. Egésznapos program 11-18 óráig. A hídséta időpontja: 2016. október 29. 17:00-18:00 Olvass tovább...

Alapszervezetek

Siófoki rózsaszín séta

Október 27-én tartottuk rövidre sikeredett mellrák elleni sétánkat, mivel a hirtelen leszakadó eső elől vasútállomásra menekültünk! Nem baj, az ott tartozkodó fiatal hölgyek figyelmét felhívtuk a rendszeres önvizsgálat preventív szerepére, és emlékeztetőül megajándékoztuk őket egy Olvass tovább...

Alapszervezetek

Séta és előadás a mellrák ellen – a Hatvani Alapszervezet szervezésében

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete 11. alkalommal FIGYELEMFELHÍVÓ SÉTÁT szervez, melyre ezúttal tisztelettel meghívjuk Önt!     Az esemény időpontja: 2019. október 11. péntek 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház Hatvan, Kossuth tér. 24. Program: Ötöskórus Olvass tovább...