A Hívás klub önköltséges állatkerti látogatást szervezett a klub- és ligatagok részére 2021. június 22-én. ¾ 2-kor már 6 fő várakozott a bejáratnál. A kánikula ellenére 14 órakor 11-en léptünk be az Állatkert kapuján, bemutatva az érvényes védettségi igazolványunkat.

Másfél óra alatt körbe jártuk az állatkertet, beszélgetve, nagyobb részt lombos fák árnyékában. Gyönyörködtünk az állatokban. Bébi bumm volt az állatkertben, néhány kis csemetét sikerült megnézni. Az állatokat is megviselte a kánikula. Nehéz volt előcsalogatni őket. Hűvösebb helyen megpihent a csipet csapat. Örültünk, hogy hosszú idő után találkozhattunk.

Remélem, akik részt vettek ezen a sétán, szép emlékekkel tértek haza. Legközelebb június 29-én, a közgyűlésen találkozhatnak a liga tagok egymással.

Kozempel Zsuzsánna

MRL Hívás klubvezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tavasznyitó kerékpározás – most csak egyedül

Ónodyné Székfy Ágnes a 2021. évet is megkezdte! Kerékpárra pattant és letekerte tavasznyitó  első 30 kilométerét!  

Alapszervezetek

Előadás Egerben, a cukorbetegség és a rák kapcsolatáról

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete 2018. november 13-i rendezvényével a Daganatos Betegek Világnapjára és a Cukorbetegek Világnapjára emlékezve rendezte meg figyelemfelhivó rendezvényét. Dr. Harcsa Eleonóra főorvos, belgyógyász, diabetológus nagyszerű előadását hallgathatták meg a résztvevők Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kreatív foglalkozás Hatvanban

2020-06-25 Kreatív csoportfoglalkozás 1/1 Időpont: 2020. június 24.  14 óra Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi Bálint u. 16. Nővérszálló 1. em. A Hatvani Segítő Szolgálatunk kreatív foglalkozásán résztvevők már az őszi rendezvényeink díszítő elemeit készítették Olvass tovább...