A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2020. 10.06-án klubnapot tartott a Beszterce lakótelepi Közösségi térben. A felkért előadó, Bialkó Tímea egészségnevelő, dietetikus „Egészség a konyhában” címmel tartott vetítettképes prezentációt.

Az előadó beszélt az egészség fogalmáról, az „okostányérról”, az egészségmegőrzés szempontjából ajánlott konyhatechnikai eljárásokról.

Az egészség fenntartása és helyreállítása szempontjából egyaránt lényeges táplálékunk minősége és elkészítési módja is. Kerülni kell az alapanyagok túlzott feldolgozását, sózását, az adalékanyagokat. Az ételek felét frissen, azaz nyersen ajánlott elfogyasztani, a fűszerezést is egyénileg elkészíteni.

Részletezte az egészséges sütési-főzési technikákat, trükköket, a zsiradék csökkentése szempontjából a feldolgozáshoz ajánlatos eszközökkel ismertette meg a hallgatóságot.

Az előadás után egyéni konzultációkra is lehetőség volt.

Az esemény, amelyen harmincegy fő vett részt, a Palóc Hálózati Szövetség „Prevencióval és az egészségkultúra fejlesztésével a salgótarjániak egészségéért” pályázati projekt részeként valósult meg a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakmai megvalósításával.

A programon gondosan ügyeltünk a járványhelyzet előírta szabályok betartására.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Amit a védőoltásokról tudni kell

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2022.áprilisi Egészségklubjának témája a védőoltások volt. A felkért előadó, dr. Ottmár Piroska, háziorvos, jól illusztrált, érthető és nagyon érdekes prezentációjában beszélt a védőoltások jelentőségéről, az előállítási technikáikról, fajtáikról, részletezte a kötelező Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hívás klub foglalkozása Debrecenben

Március 9-én a szeszélyes, esős, szeles idő ellenére 13.30 órától folyamatosan érkeztek a tagok a klubfoglalkozásra az Onkoradiológia szeminárium termében. 41 fő volt jelen. Kerekné Kati (almás sütemény, sajtos rúd) és Erdeiné Rózsika (pogácsa) a Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” – országjáró roadshow

“(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” címmel kezdett országjáró roadshowba a Magyar Rákellenes Liga. Első debreceni állomásukon elsősorban a tüdő- és emlőrákkal kapcsolatban hallhattak előadásokat az érdeklődők. A Magyar Rákellenes Liga debreceni szervezetének elnöke Olvass tovább...