2020-09-11

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2020. 09.08-án klubnapot tartott a peremkerületi Zagyvarónán. A felkért előadó, Bialkó Tímea dietetikus, Táplálkozási kisokos címmel tartott vetítettképes prezentációt.

Az előadó beszélt az egészség fogalmáról, a betartandó szabályokról, az „okos tányérről”. A helyes táplálkozásnak a betegség megelőzésében és a gyógyulásban is fontos szerepe van. Az egészség fenntartása és helyreállítása szempontjából egyaránt lényeges, hogy mindennapi táplálékunk tartalmazza a szervezet egészséges működéséhez szükséges tápanyagokat, teljes értékű táplálkozás legyen. Kerülni kell az alapanyagok túlzott feldolgozását, az adalékanyagokat, Az ételek felét frissen, azaz nyersen ajánlott elfogyasztani

Érdemes egyéni dietetikai konzultációt igényelni, panasz, betegség esetén, javasolta a szakember, mivel minden betegség, minden kezelés más.

Az előadás után egyéni konzultációkra is lehetőség volt.

Az esemény, melyen harminc érdeklődő vett részt, a Palóc Hálózati Szövetség „Prevencióval és az egészségkultúra fejlesztésével a salgótarjániak egészségéért” pályázati projekt részeként valósult meg a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakmai megvalósításával.

A programon gondosan ügyeltünk a járványhelyzet előírta szabályok betartására.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

„Hogyan hívjuk, hogy eljöjjön ?”

5%-os részvételi emelkedést és a kerekasztal folytatását határozták el a megbeszélésen

Egyéb

Salva Vita Alapítvány – segítség a munkavállalásban a megváltozott munkaképességű embereknek

A Salva Vita Alapítvány 1993 óta segíti a megválto­zott munkaképességű embereket a munkavállalásban. Eddig már közel 1000 embernek segítettünk munkahelyet találni, új életet kezdeni, legyen ön a kö­vetkező! Ha dolgozni szeretne, de még nem talált Olvass tovább...

Egyéb

Ismét csobbantunk!

Harmadszor rendeztük meg az emlőműtöttek és barátaik 100 méteres úszóversenyét