2020-08-17

2020. augusztus 12-én harmadik alkalommal 8 önkéntesünk segítette a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltését 09:00-14:00 óra között a Bólyai utcai iskolában.

A korábbi évekhez hasonlóan nagy sikere volt a gyöngyfűzésnek és pattogatott kukoricából nyaklánc-, karkötő fűzésnek, puzzle-nak. Most is az alapszervezetünk önkéntesei voltak itt, több mint 60 gyerek fűzte a nyakláncot és pattogatott kukoricát, köztük sok fiú is, akik édesanyjuknak, testvérüknek készítették azt. Második alkalommal rendeztük meg a zsákban futást, amelyen 3X8 fős csapat indult. Hangosan buzdították egymást.

A végén minden résztvevő egy nagy zsákból plüss és egyéb játékot húzhatott az elért eredmény sorrendjében. Legtöbb gyerek örömmel fogadta. Most csoportkép is készült róluk. Még ebéd után is többen visszajöttek gyöngyöt és kukoricát fűzni, mivel 2 csomagot megmentettünk számukra.

Kárász Miklósné kerékpárral érkezett a város másik részéről. Közel 20 km-t kerékpározott.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egri rózsaszín rendezvény

RÓZSASZÍN OKTÓBER – FIGYELEMFELHÍVÁS AZ EMLŐRÁK KORAI FELISMERÉSE ÉRDEKÉBEN A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete október 11-én figyelemfelhívó rendezvényt szervezett az emlőrák korai felismerése érdekében. A rendezvény a Megyeházán kezdődött ahol a nagy számú érdeklődők meghallgathatták Farkasné Juhász Olvass tovább...

Alapszervezetek

Beszámoló a Gyöngyösi Alapszervezet novemberi programjairól

2023.11.04. Ecsédi Rózsaszín séta Az Ecsédi alapszervezet meghívására a mellrák elleni előadáson és sétán vettünk részt. Köszönjük a meghívást. 2023.11.04. Taggyűlés Megtartottuk a novemberi taggyűlést. Fő téma a Bakonyszücsbe jelentkezés megbeszélése volt.Ezután Pusztai Gabriella az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Beszéljünk a prosztatarákról is!

Az emlőrák nem csak a nők betegsége! Ha november akkor Movember! – Beszéljünk a prosztatarákról is! Időpont:  2017. november 21. kedd 14 óra Előadó: Szécsi Emese népegészségügyi felügyelő, Albert Schweitzer Kórház Helyszín: MRL Hatvani Segítő Szolgálat Novemberben Olvass tovább...