2020-0-23

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálata 2019 októberében meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” program hetedik fordulójában pályázott.

Megnyertük és március 17-én átvehettük immár második alkalommal a 400 000 Ft-os fődíjat!

Alapszervezetünk és Segítő Szolgálatunk nagy hangsúlyt fordít a megelőzésre. Ezért választottuk fő témánknak a daganatos betegségek szűrővizsgálatát valamint a mozgást. Projektünk során kiemelkedően az alábbi szűrésekkel kívánunk foglalkozni: PSA szűrés a 10 Ezer Lépés Program keretében, szájüregi szűrés , bőr- és melanomaszűrés a hatvani strandon.

Projektünk során szeretnénk a lakosság figyelmét felhívni a szűrővizsgálatok,a mozgás fontosságára és ezzel kapcsolatban a megelőzés és a korai felismerés fontosságára.

A betegség korai felismerése jelentősen segíti a teljes gyógyulás folyamatát.

Köszönjük szépen, hogy ránk szavaztatok!

Lazányi Jánosné elnök

Támogatóink: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház Hatvan, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft.,

     

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szívünk Napja

A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre – szeptember 28-án – rendezik meg a Szívünk Napját, melyhez a MRL Miskolci Alapszervezete is csatlakozott. Csapatunk a miskolci “Szív Egyesület” helyi kezdeményezéséhez társult, Olvass tovább...

Pályázat

“Én és a rák” pályázat

Tisztelt Pályázók és érdeklődők! A Magyar Rákellenes Liga 25 éves évfordulójára kiírt”Alkotói pályázat” lezárult. Nagy örömünkre szolgál, hogy nagyon sok pályamű érkezett Önöktől. A zsüri elkezdte munkáját. Az ünnepélyes eredményhirdetést a pályázat és a pályaművek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyógytorna keddenként Miskolcon

Ha kedd, akkor gyógytorna a miskolci érdeklődőknek, Szladics Rita gyógytornásszal.