2020-01-29

 Az „Add tovább a mosolyodat” – Rákellenes Liga gödöllői kis csapatának véget ért az 1 hetes kikapcsolódás, lazulás, feltöltődés.
Bakonyszücsön megállt az idő.
Távol a város rohanó világától, volt időnk arra, hogy elcsendesedjünk, és több időt fordítsunk egymásra, figyeljünk és adjunk, gondolatokat, érzéseket, segítő kezeket.
Nagyszerű programjaink – hozzáértő szakemberek vezetésével – lelki feltöltődést adtak. Segítettek abban, hogy jobban megismerjük magunkat, egymást, merjünk nyitottak lenni, és érzéseinket kimutatni.

A napunk már hajnali 5 kor kezdődött, amikor a 300 lelket számláló kis falu harangja ébresztett érces, 113-at ütő harangjával.
Ezt követte a kakasok egymást túlharsogó, lágy, hajnali kánonja, majd erre a kutyák messze hangzó ugatása, amit a 3. nap elteltével már csak félálomban, vagy egyáltalán nem hallottunk.
Fél nyolc reggeli torna, nyolckor reggeli a falu plébániáján.
Tizenkettőkor ebéd, ami mindig nagyon finom, házias, és bőséges volt.
Este hatkor vacsora, közben tízórai, uzsonna.
Azt hiszem, ez a napi 3 x fő étkezés…..jaaa és ki ne hagyjam Andi csodás libazsírját, a lila hagymát, a csodás foszló kenyeret, amit még éjszakába nyúlóan is kétpofára ettünk….gondot okozott….nem kicsit !
Deee, hogy a kalóriákat égessük, többször tettünk kirándulást a halastóhoz, majd a kicsit távolabb levő, elhagyott szellemfaluba, ahova Évi egy alkalommal, búcsúkor összejönnek a környékbeli emberek.
A délelőtti kézműves foglalkozásokon az üvegfestés és gyöngyfűzés művészetét sajátíthattuk el.
A falumúzeumban a régi falusi emberek életébe nyerhettünk egy kis betekintést.
Nnna ,…. és Pápa !  A szép Eszterházy kastéllyal, és várossal ….. bár közelről sem olyan szép, mint a miénk…..és a fürdő, ahol a gyógyvizet, szaunát, és az uszodát élvezhettük.
Bakonykoppány….ahova a polgármester úr hívására egészségnap keretén belül nagyon finom ebédre voltunk hivatalosak.
Bakonybél….a Szent Mauríciusz Monostor és templom, ahol István királyunk 1018-ban alapított szerzetesi közösséget. Bepillantást nyerhettünk a könyvkötészet rejtelmeibe, sőt egy kis noteszt sajátkezűleg is készíthettünk, vezetőnk segítségével.
A vacsorák utáni közös tánctanulás – profi táncos társunk vezetésével, aki a szó jó értelmében, tényleg megtáncoltatott minket, így bepillanthattunk különböző korok táncaiba.
Vagy a hangfürdők! Miután a földön kényelmesen elhelyezkedtünk, ….a gong hangjai elröpítettek bennünket közeli-távoli, képzeletbeli világokba, vagy valamelyikünk horkoló, vagy/ és egyenletes szuszogására magunk is az alvás küszöbére érkeztünk.
Éés….ki nem hagynám a sorból az esti közös kártyázásokat, játékokat, jó „kis”, beszélgetéseket.
Azt hiszem, kivétel nélkül nagyon jól éreztük magunkat.
Úgy gondolom, hogy a csapat építésének ez volt az első állomása, ugyanis a folytatás biztosan következik, ahogy hallom…..hamarosan.

Köszönet illeti a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezetét, mely megszervezte nekünk ezeket a csodás napokat.
Továbbá köszönet a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonának, Bakonyszücsön, akik vendégül láttak bennünket, ….és lehetővé teszik az országban mindenki számára, hogy a betegségben közvetlenül érintettek, vagy a háziorvos által igazolt bármilyen tartós egészségügyi problémával küzdő betegek részére teljesen ingyenes ellátással 1-2 hétre igénybe vehessék ezt a nagyszerű szolgáltatást.

Köszönjük és a Viszontlátásra…hamarosan !

Márfics Erzsi, Gödöllő

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészségnap Ságújfalun

Ságújfalu polgármestere felkérésére a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete hetedik alkalommal szervezett egészségnapot 2019. május 17-én a falu lakóinak. A köszöntők és a tanulók zenés-táncos műsora után a regisztrált érdeklődőknek lehetősége volt részt venni állapotfelmérésen, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyre fűzött küzdelem az egészségért – Miskolcon

Január hónapban a Magyar Rákellenes Liga Miskolci szervezete, a József Attila Könyvtár, a Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi főosztálya csatlakozott egy közös pályázati felhívással a „Mályvavirág Alapítvány” kezdeményezéséhez a Méhnyakrák Megelőzési Héten. A pályázatot óvodai csoportok és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Pszichiátriai Betegek Közösségi Ellátásának 10. évfordulója

május 24-én évfordulót ünnepelni, visszaemlékezni jöttünk össze. 10 éve működik s az országban elsőként alakult a Hatvani Család- és Gyermekjóléti Szolgálat. Tegnap megismerkedtünk a közösségi pszichiátriai ellátással. Mi ez a “közösségi” – kérdezgettük. Ismeretlen volt Olvass tovább...