Hallgassa velünk a Kossuth Rádió Nagyok című műsorát dr. Cseplák György Leventével.

“Sokan a váci múmiák, vagy a Pécskő-hegyen talált több ezer éves cseréptöredékekről vett ujjlenyomatok kapcsán emlegetik a salgótarjáni bőrgyógyász főorvost, akinek a munkássága igencsak szerteágazó: száznegyven tudományos közleményével, több mint száz tudományos előadásával és könyveivel maga is számottevő ujjlenyomatot hagyott már hátra. Vendégem a régészeti és antropológiai kutatásokat végző, Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Dr. Cseplák György Levente.” (Kossuth Rádió, Nagyok)

https://www.mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2019/07/24/nagyok-dr-cseplak-gyorgy-leventevel/

Nekünk is fontos kapcsolatunk a főorvos úr, önkéntesként a Salgótarjáni Alapszervezetben rendszeres bőrgyógyászati szűrést végez nagy lelkesedéssel.

Dr. Cseplák György (Komka Péter képe)

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Mit tehetünk lelki egészségünkért? – Egerben az első 2017-es program

2017. január 10-én 13 órakor várjuk Egerben, a Bartakovics Béla közösségi házban. Előadó: Dr. Kner Erika onkológus főorvos Cím: Mit tehetünk lelki egészségünkért? A részvétel ingyenes, várjuk szeretettel!

Alapszervezetek

Savanyúság másfél mázsa alapanyagból

A Siófoki Alapszervezet beszámolója Immár hagyománnyá vált, hogy a Siófok-Kiliti református gyülekezet minden év szeptemberében közös savanyúság eltevésen veszt részt, melyet a Kiliti városrészen működő Máltai Szeretetszolgálat Idősek Gondozóházának, illetve a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének Olvass tovább...