Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete
Helyszín:„Mi újság V.An? Irodalmi kávézó a Gödöllői Városi Könyvtárban (2100 Gödöllő, Dózsa út 8.)
Időpont: 2019. április 17.

Előadó: Bana Éva

Az emberek többsége sok minden iránt érdeklődik, de időhiány vagy csupán egyszerű halogatás miatt nem mélyül el egy-egy témában. „majd ha ráérek” Így voltam én is eddig a feing shui-val kapcsolatban. Ezért érdeklődve vettem részt ezen az öt órai csevejen.

Balus bevezetőjében elmondta, sokat tanult könyvekből, a mesterétől. Tervezi részvételét további előadásokon, kurzusokon. Élete egyik meghatározó élménye volt számára, mikor megismerhette a kínai térrendezést.

A mai napig is fennmaradt ősi legendára vezetik vissza azt a magyarázatot, ahol a Sárga folyó partra kimászó teknős páncélzata kettős volt, melyben „istenség élt”. Másrészt a hátát rendkívüli jelek: mágikus négyzetek borították. Ez lett Wu császár bölcseinek tanácsára csillagjóslás, a számmisztika és a térrendezés alapja is.

Első lépésként, ami sokak számára egyben a legnehezebb is lomtalanítást, selejtezést kell elvégezni, hogy legyen tér az energiák szabad áramlásához. Nem csak azt kell kidobni, ami törött, csorba, hanem azt is aminek már nincs funkciója a jelenlegi életünkben. Tisztelettel kell bánni a tárgyakkal, megköszönni eddigi segítségüket, de ami már nem szolgál bennünket, tudni kell elengedni.(akár ajándékba adni, ha más valaki tudja hasznosítani)(Marie Kondo könyve is segíthet)
Második lépés a takarítás, harmadik pedig tértisztítás legyen (ha nincs gyakorlatunk, bízzuk szakemberre).

A Feng Shui-ban meghatározók a Gua számok, melyből megtudhatod milyen a karriered, betegség hajlamod, hozzád tartózó elemeket, színeket, személyes jó és rossz területeidet. (az előadás végén mindenki kérhette a saját szám kiértékelését.)

A lakás helyiségeit funkciók szerint is fel lehet osztani (de fel kell tenni a kérdést: hol van elakadás az életemben? Mely területeken nincs rendben az életem? Mi akadályoz? Miért nem tudok kitárulkozni? Mi, hogyan hat vissza rám?… ) vagy a problémát a szörnyeteg alá söpröm? -mit változtassak a lakás elrendezésében?

Tudnunk kell: Feing shui egyben egy életfilozófia, mely segít az egészség, család (szerelem, a párkapcsolat, gyerek), és a karrier (gazdagság, siker, alkotókészség), területén is a megfelelő energiák előmozdításával.

Így tehát minden átalakítás előtt át kell gondolnunk mi is a legfontosabbnak életfeladatunk, mit is akarunk elérni és milyen sorrendben az imént felsoroltakból.

Ettől függően kell meghatározni, a szobák, konyhák, előszoba berendezését, egymáshoz való viszonyát. A nyílászárók megfelelő elhelyezését. Pince (ami mélyen elnyomva él bennünk), padlás (jövőt jelképezi, amit kitűzünk magunk elé: vágyak, célok) feladatát. Főbejárat: lakás szája, itt lép be az energia és végig áramlik az életterületünkön. Szép legyen!(szélcsengő, virágok)

Az egész előadás sok mindenre kiterjedő, interaktív volt,.Szinte mindenki többször is hozzá szólt, elmesélve saját tapasztalatait, erőfeszítéseit. Többen elmondták nekik hogyan sikerült a lomtalanítás, selejtezés (minden elismerés nekik!). Persze kérdések is hangoztak el: mit tegyünk a tükörrel, no és” ha északra nyílik a kapunk vagy a lakás bejárata”.
Nagyon vidáman telt a délután, sokat nevettünk. Még hazafelé menetben is azon meditáltunk, most már tényleg neki kellene látni az elhangzottak fényében egy átgondoltabb „rendrakásnak,,térrendezésnek.”

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Limfóma Világnap – zöld séta a Debreceni Nagyerdőben

Szeptember 15-én 14:45 órától gyülekeztünk a Klinika villamos megállóban. A limfoma jelképe a „zöld” szín mindenkin látható volt. A liga lelkes tagjai a szakadó esőben sem riadtak vissza ettől a sétától, ami az összefogást az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Autóbuszos kirándulás a gyönyörű Cserhátban

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2021.06.17-én autóbuszos kirándulást szervezett Hollókőre és Garábra. A magyar népmesékbe illő tájon feledhetetlen napot töltöttünk el. Hollókő Ófalu volt a kezdő pont. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk: finom palóc túrós lepénnyel, Olvass tovább...

Alapszervezetek

30 éves szabadon – rendezvény Hatvanban

A Hatvani Alapszervezet beszámolója A Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége által kezdeményezett és támogatott ” 30 éve szabadon ” című rendezvényre a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet vezetője is meghívást kapott a rendezvényre. Az 1989/1990 Olvass tovább...