A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából a MRL Salgótarjáni Alapszervezete „Célkeresztben a vastagbéldaganatok” címmel szervezett figyelemfelkeltő programot 2019.április 9-én a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A vastagbéldaganat Magyarországon is a második leggyakoribb, mindkét nemet érintő daganatos halálozási ok. Hazánkban évente közel 10 000 új vastagbélrák és végbélrák esetet fedeznek fel és több mint 5000 beteg hal meg ennek következtében, pedig ez a betegség is, ha időben felismerik, jó eséllyel tünetmentessé tehető, gyógyítható.
Először az elnök méltatta Dr. Dollinger Gyula munkásságát, akinek a nevéhez fűződik az Országos Rák Bizottság megalakítása és a rák-regiszter, és aki kidolgozta az akkor korszerűnek számító műtéti eljárásokat az onkológia területén. Beszélt a Nemzeti Rákellenes Nap üzenetéről, hogy a társadalom minden rétegének nemre, korra való tekintet nélkül, feladata felvenni a harcot a rákbetegség ellen, és érezni saját felelősségét is.
Dr. Kári Dániel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet sebésze „Hol tart ma az orvostudomány a vastagbéldaganatok diagnózisa és terápiája tekintetében” című képekkel, filmekkel illusztrált előadása következett, majd Bertókné Tamás Renáta a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály megyei szűrési koordinátora „A szervezett vastagbélszűrés jelenlegi helyzete Nógrád megyében” címmel prezentálta a megyei szűrési statisztikát.
Az elindított népegészségügyi szűrőprogram akkor lehet igazán sikeres, a mortalitási ráta akkor alakulhat kedvezően, ha minél többen részt vesznek a szűrésen. A figyelemfelkeltő program célja ennek az üzenetnek az átadása volt.
A nyolcvan fős hallgatóság köréből számos kérdés elhangzott az előadókhoz, akik módot adtak az egyéni konzultációs lehetőségre is.