“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.”

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2019. február 6-8-án önkéntesképző tanfolyamot tartott a Szent Lázár Megyei Kórház előadótermében, huszonöt jelentkező részvételével.

A három nap folyamán tizenkét előadó színvonalas, szemléletes prezentációjára került sor, az önkéntes munka fogalmától a hospice szolgálatig sok-sok témát érintve naprakész, hiteles információkkal, szituációs, kommunikációs gyakorlatokkal, sok-sok kérdés felvetésével, megbeszélésével.

A nagyon közvetlen hangulatú rendezvényen a résztvevők igen aktívak és felkészültek voltak, a téma tartalmától függően hol könnyezve, hol mosolyogva hallgatták az életből vett történeteket, kiegészítve saját tapasztalataikkal.

Az önkéntes segítők fontos és nélkülözhetetlen szerepet töltenek be egy civil szervezet életében, hiszen ingyenesen végzett szolgálatukkal pótolják az idő-, pénz-, és emberhiány okozta hiányosságokat egészségügyben, szociális szférában egyaránt. Köszönet illeti minden segítő lépésüket.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Debreceni programajánló – 2019. november

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub Minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60. Női Egészségmegőrző torna Minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mi lesz veled Föld, mi lesz veled éghajlat?

április 16-án tartottuk Borsodnádasdon a „Mi lesz veled Föld, mi lesz veled éghajlat” című programunkat. Először Érsek Larina tanuló mondott egy József Attila verset – amely témájában kapcsolódott az előadáshoz – majd Németh Lajos meteorológus Olvass tovább...