A Mátra lábánál fekvő Gyöngyösre kirándultunk 2019. február 9-én, szombaton. Ez volt az év első kirándulása, szép napos idő volt.

Mint megtudtuk, ma volt a Natura Nap és tudtuk, hogy a gyöngyösi alapszervezet is kint lesz ezen a napon a kiállításon.

Akit elkerült az influenza járvány és más dolga nem akadt, csatlakozott hozzánk, pl. az ecsédi alapszervezet elnöke Kovács Gáborné Zsuzsa is.

Nagy örömmel fogadtak bennünket, sok közös képet is készítettünk.

Igénybe vettük a szeretetmasszázst, részt vettük a tomboláson is, ahonnan értékes ajándékokkal távoztak társaink.

Majd elbúcsúztunk gyöngyösi társainktól, megebédeltünk kedvenc kis éttermünkben, és sétáltunk a városban egy kicsit a déli napsütésben.

Feltöltődtünk, vidám, szép napot töltöttünk együtt.

A jó kapcsolatunk ápolás volt a célunk!

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Jubileumi rendezvény Hajdúszoboszlón

2017.március 21-én, kedden 16 órakor jubileumi rendezvényt tart a Hajdúszoboszlói Alapszervezet a Hotel Délibáb Mirage rendezvénytermében. Kérjük, részvételi szándékát jelezze a [email protected] e-mail címen, vagy a +36 70 394 4858-as telefonszámon.  

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet 2017. januári programja

2017.01.17. Egészségklub „Misszió” Dokumentumfilm az önkéntes munkáról Balassi Bálint Megyei Könyvtár 16-18 óra       2017.01.25 . „Gyöngyposta” Együtt a méhnyakrák prevenció jegyében! Helyszín: Siti Múzeum tér 1400-1600 Kerekasztal szakemberek bevonásával  A helyszínen 14 órától figyelemfelkeltő Olvass tovább...