A MRL Salgótarjáni Alapszervezete egy rendhagyó könyvbemutatóra invitálta az érdeklődőket 2019. január 15-én.

A könyv gyógyult vagy gyógyulófélben lévő daganatos betegek történeteit tartalmazza. Az érintettek saját megküzdésükről, testi-lelki harcaikról, győzelmeikről vallanak őszintén. Elmondják, ki és mi segített nekik, és hogyan fordították hasznukra ezt az emberpróbáló helyzetet. Nagyszerű példát mutat betegséggel küzdőknek, de akár az egészségeseknek is. A könyvben szereplő történetek mesélői létükkel igazolják, hogy a rák túlélhető.

A könyv szerkesztője, Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus beszélt a könyv születésének körülményeiről, Simonton terapeutaként, a  Regionális Egészségügyért Alapítvány szakmai vezetőjeként saját elkötelezettségéről a rák elleni harcban.

Ezután a könyvben mesélők közül néhányan személyesen is megosztották a hallgatósággal a diagnózissal való szembesülésüket és a betegútjuk állomásait. Szívszorító, megható történetek, versek, írások hangzottak el.

Végül két kisfilm levetítésére került sor a Regea Alapítvány közösségi életéről.

Az egy olyan program volt, amit a meghatottság és az emlékezés könnyei kísértek.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Munkácsy Balmazújvároson

A Debreceni Alapszervezet kirándulást szervezett a Semsey Kastélyba, melyen 20 fő vett részt. Még az időjárás is kedvezett, egész nap napos idő volt. Először tárlatvezetéssel Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy gyűjteményét tekintettük meg. A gyönyörűen felújított Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szakmai továbbképzésen vettünk részt Budapesten

A Magyar Rákellenes Liga az alapszervezetei  részére 2015. június 2-án szakmai továbbképzést tartott Budapesten, melyen  Siófokról 7 tagunk vett részt. A daganatos betegségek fajtáiról, tüneteikről, a kezelési módokról és  mellékhatásaikról, illetve  a gyógyulási folyamatokról a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A méhek varázslatos világa – előadás Miskolcon

Rendkívüli élményben volt részük mindazoknak, akik eljöttek Kavalecz Béláné bükkaranyosi méhész vetítettképes és kóstolóval egybekötött szakmai előadására 2017. április 24-én. A jelenlévők a méhek varázslatos világáról szubjektív és szuggesztív tájékoztatást kaptak, és még percekig bombázták Olvass tovább...