A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezet december 11-én, az év utolsó klubnapján, bensőséges ünnepi ADVENTI rendezvényre hívta tagjait.

A  Tinódi Sebestyén Tagiskola negyedik osztályos tanulóinak zenés, táncos műsora, valamint a csengettyűsök csodálatos harangjátéka, éneke lenyűgözte a jelenlévőket.

A gyerekek előadását követően Ailer Gellért atya osztotta meg adventi gondolatait a résztvevőkkel.

A műsor befejezéseként Dr. Kovács Kázmér onkológus főorvos és kis zenekara karácsonyi zenés műsorát élvezhették a rendezvény résztvevői.

Mint minden évben, ezen a rendezvényen is megemlékeztünk az Önkéntesek Világnapjáról és köszöntöttük oklevéllel és virággal azon tagokat, akik egész évben segítették az alapszervezet munkáját.

Ennek a délutánnak a résztvevőit az Egri Alapszervezet vezetősége nemcsak csodálatos műsorral, terített asztallal, hanem csekély ajándékkal is meglepte.

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

„FIATALOK EGÉSZSÉGNAPJA” Debrecenben

Fiúkat is érdekelt az emlőönvizsgálat azon az egészségnapon, amelyet Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület (KEFE), a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete szervezett a Debreceni Ifjúsági Ház közreműködésével

Alapszervezetek

Mikulás az Onkológián

A MRL Salgótarjáni Alapszervezetének beteglátogató önkéntesei az előző két év gyakorlatának megfelelően 2017. december 05-én felkeresték a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai Osztályát a Mikulás kíséretében, hogy az osztály fekvő és ambuláns betegeit megajándékozzák a Olvass tovább...

10000 lépés program

Dr. Bartóki László előadása Mezőberényben

A  Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete 2019. augusztus 8-án látta vendégül dr. Bartóki László urológus szakorvos, főorvost, aki “A félelmetes orvosi vizsgálatok” címmel tartott előadást. A jelenlévők az előadás végén kérdéseket tehettek fel és kötetlen Olvass tovább...