Rákellenes Liga Siófoki Egyesülete a La Roche-Posay márka anyagi támogatásával 2018. október 10-én melanoma szűrést végzett Siófokon a felnőtt lakosság körében.

Vighné Réfi Livia, a támogató márka orvoslátogatója közreműködésével – aki ezen munkáján kivül bőrápoló termékeket ismertetett, és azokból mintadarabokat osztott a jelenlévőknek – két bőrgyógyász szakorvos érkezett a veszprémi kórházból városunkba, dr. Bradács Éva Hajnalka és dr. Koncz Beáta személyében.
Reméljük a márka alaposabb megismerése után a termékek gyógyszertárakból történő vásárlása is kellően fellendül.

52 jelentkezőt sikerült megvizsgálniuk, közülük 10 főnek javasolták a további vizsgálatok elvégzését.

A város az Orvosi Ügyelet két rendelőjét bocsájtotta rendelkezésünkre, amit hálásan köszönünk. Itt megfelelő környezetben, kényelmesen végezhették az orvosnők a munkájukat, miközben a várakozás és az öltözködés is kulturált környezetben történhetett.

Hálás köszönetünket fejezzük ki a támogatónak, illetve köszönjük a munkáját Vighné Réfi Líviának valamint a két doktornőnek.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tábori foglalkozások Debrecenben

Ebben az évben egyre több nyári táborba kapunk felkérést a KREATÍV szórakoztató és Egészségtudatos életmódra nevelés  programjainkra. Nem csak a nyári napközis táborokba, hanem a városi sport táborba és a hitközösségek által szervezett nyári családi Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyógyszerek közti kölcsönhatások – előadás Egerben a Nemzeti Rákellenes Napon

A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt előadásra április 10-én 13 órakor a Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában. Téma: Gyógyszerek közti kölcsönhatások Előadók: Dr. Bani-Akoto Ernest szakgyógyszerész Dr. Wernigg Róbert főorvos

Alapszervezetek

Hatvani 2019. novemberi programajánló

A Hatvani Segítő Szolgálat programja: Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. em.   Stresszoldó csoportfoglalkozás:    2/3. Időpont:    2019. november  11. hétfő 14 óra Vezeti:       Kiss Anett pszichológus   Hatvani Kórház Helyszín:  Hatvani Segítő Szolgálat Hatvan, Olvass tovább...