Tizedszer szervezett figyelemfelkeltő sétát és programot 2018. október 5-én a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében.

A program színhelye a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban kezdődött az esemény szakmai védnökének, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosának, Dr. Bercsényi Lajosnak köszöntőjével és a témával kapcsolatos megnyitó gondolataival.

Ezt követően a MRL Salgótarjáni Alapszervezet elnökének köszöntője következett. Beszédében kiemelte Finnország példáját a prevenció tekintetében és utalt a hazai kedvezőtlen szűrési statisztikákra. Magyarországon évente nyolcezer ötszáz új a mellrákot diagnosztizálnak és 1200 méhnyakrákot. Minden évben 2200 hölgytársunkat elveszítjük emlőrákban, 4-500 nőt méhnyakrákban. Ugyanakkor ez a két rosszindulatú betegség idejében, tünetmentes állapotban felfedezve, jó eséllyel gyógyítható. Hozzátette: ha a szűrővizsgálatoknál az ideális, 75-80 százalékos megjelenési arány elérhetővé válna, akkor mellrákban évente legalább 1000 hölgyet sikerülne megmenteni, méhnyakrákban pedig egyetlen nőnek sem kellene meghalnia, mert létezik primer prevenció, védőoltás, mely a szűréssel együtt szinte száz százalékos biztonságot adhat.

A program középpontjában a Jó Marianna moderálásával levezetett kerekasztal beszélgetés volt az emlőrák és méhnyakrák aktuális kérdéseiről, a kockázati tényezőkről és azok csökkentésének lehetőségeiről, az önvizsgálat fontosságáról, a HPV-ről, a védőoltásról, a diagnosztikai lehetőségekről, a szűrésekről. Nagyon sok fontos kérdés, többek között hallgatói kérdések is elhangzottak, melyekre hiteles válaszokat kaptak a jelenlévők a felkért szakemberektől: Dr. Pintér Katalintól, a Mammográfiás Szűrőállomás vezetőjétől, Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tiszti főorvostól és Dedeó Anikótól a Mályvavirág Alapítvány koordinátorától.

Ezt követte a Nógrád Megyei Fotóklubbal együtt meghirdetett „Az egészséges nő” fotópályázat eredményhirdetése és a kiállítás megnyitója Molnár Éva intézményigazgató ajánlásával. A könyvtári programot színesítették a Barna Terézia vezette Kanizsai Kamarakórus által előadott dalok.

A figyelemfelkeltő séta 13 órakor indult az intézmény elől a Fő térre, zenés kísérettel. A Fő téren elhangoztak a nap üzenetei: Dániel Zoltán Salgótarján alpolgármestere, Rozványi Balázs a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Feketéné Dr. Zeke Ildikó megyei tiszti főorvos mondta el figyelemfelkeltő gondolatait a mintegy háromszáz résztvevő előtt. Végül Kreicsi Mária engedte a szelek szárnyára az egyetlen szív alakú lufit a résztvevők által sok-sok rózsaszín szalagra írt üzenettel és a Salgótarjáni Alapszervezet üzenetével: „A szűrővizsgálat néhány percet, a későn diagnosztizált betegség éveket vehet el életünkből”

A program a Viganó együttes műsorával zárult.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

50 kérdés – 50 válasz: Prosztatarák – könyvbemutató a Tűzmadár Házban

2019-11-29 A prosztatarákkal érintett férfiak számára ingyenes útmutató könyv bemutatóján vettek részt a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni, Egri, Szekszárdi és Kőbányai Alapszervezet tagjai, valamint az Gaál Imre elnökhelyettes 2019. november 28-án a Tűzmadár Házban a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészségnap-Futófesztivál Hatvanban

A 2018. április 14-ei Városi Egészségnap és Futófesztiválon nagyon sokan keresték fel az ingyenes szűrővizsgálatokat és a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének asztalát! Önkénteseink tájékoztató kiadványokkal látták el a hozzánk segítségért fordulókat, mulázsok segítségével tanították az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat – 2019. májusi programajánló

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat programja: Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. em. A Segítő Szolgálat fogadóórája: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig Majális – Civil Sokadalom: Időpont: 2019. május 1. Helyszín: Hatvan, Népkert Főzőversennyel Olvass tovább...