Szeptember-október hónapban a világ számos országában tartanak Globeathon rendezvényeket, hosszabb sétát, egyéb programokat, felhívva a figyelmet a nőgyógyászati daganatok elleni küzdelem fontosságára, a nemzetközi összefogás jelentőségére.

A rendezvény egy nemzetközi nőgyógyászati rákellenes összefogás része, melyből a főszervező Virginiai Egyetem hagyományt teremtett.

A rendezvény elindítója Magyarországon 2013-ban Dr. Szota Judit a B.A.Z megyei kórház Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Intézet főorvosnője és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete volt.

Miskolcon az MRL Miskolci Alapszervezet minden év szeptemberében-októberében rendez figyelemfelhívó programot (iskolákban, munkahelyeken) a felhívásban foglaltaknak megfelelően.

2018. október 4-én szerveztük az idei első előadást a Globeathon alkalmából a

Előadó:

Dr. Horváth Andrea radiológus főorvos, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Diósgyőri Tagkórháza Emlő Centrumának vezetője

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nőnapi köszöntő Debrecenből

S. Tamási Áron  Nőnapi köszöntő    Köszöntöm él’tünk gyöngéd virágait, Gyönyörű mosolyok tünemény kislányait. Csillagok színeit, játékos sugarát, létünk valóját, élményünk jutalmát.   Pillantások azúr barlangjában bűvölő álmaink, szenvedély-szírtfokán száguldó lángjain. Szerelmek lágy felhői érzelmek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mért fontosak a szűrővizsgálatok és mit jelent a Movember Mozgalom?

november 17-én került sor a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete soron következő rendezvényére. Először rövid szóbeli tájékoztatást kaptak a jelenlévők a szűrések jelentőségéről, formáiról, a korai felismerés döntő fontosságáról. A szűrővizsgálatok elsődleges célja, hogy előmozdítsa Olvass tovább...

Előadás

Rákellenes harc a környezeti arénában

Várunk minden érdeklődőt online Betegakadémiánkon!  Téma: Rákellenes harc a környezeti arénában Előadó: Dr. Gundy Sarolta rákkutató, az MTA kandidátusa, az Országos Onkológiai Intézet volt osztályvezetője, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja Az előadó az előadás Olvass tovább...