Évek óta májusban a klubfoglalkozás a már hagyományos szalonnasütés volt.

Ebben évben áprilisi vezetőségi ülésen felvetődött, hogy bográcsozás legyen, melyet az áprilisi klubfoglalkozáson jelenlevők elfogadtak.

Boros Csabáné irodavezetővel és Olajos István liga tagunkkal megbeszéltük a teendőket. A beszerzést ketten csinálták.

Ragyogó napsütésre ébredtünk. Reggel ½ 9-kor már a Polgármesteri Hivatal Pihenőházában voltunk előkészíteni a klubfoglalkozást. Pisti hatalmas bográcsban készítette a pörkölt alapját, amit Ő és Eszter már előző nap előkészített. Eszter és Emőke a burgonyát hámozta, én terítettem.

Mire a résztvevők fél 12-től kezdtek gyülekezni, meg volt terítve. Ásványvíz, egy kis édes és sós sütemény, bor is került az asztalra, amelyet a klubtagok hoztak. 12 óra után a klubtagok egymás után hozták be tálakban a pörköltet illetve főtt krumplit. Eszter saját készítésű savanyúságot hozott. A pörkölt nagyon finom volt, amit nagy tapssal köszöntek meg Pistinek a résztvevők. (37 fő) Ebéd után, aki kávét kért, Emőke szívesen készítette el.

Dr. Hallay Judit alapszervezetünk elnöke meghívta Román Sándor tangóharmonikást.

Mielőtt elkezdődött a zene, aktuális programokról tájékoztattuk (Eszter és én) a tagságot.

  • Május 31-én 14:00 – 18:00 óráig Dohányzásmentes Világnap a Fórumban, önkéntesek jelentkezését várjuk.
  • Főzőklub június 11-én 13:00 órától, jelentkezni a szokásos módon.
  • Hívás klub június 14-én 13:00 órától a Sugár terápia Szeminárium termében. (Bőrápolási tanácsadás, egyebek)
  • A Kerekes-telepi fürdőbe a melanoma szűrést augusztus 11-re tervezzük.

Közös énekléssel kezdődött a zenés alkalom, Sándor fergeteges hangulatot teremtett.  Egyre többen perdültek táncra. Köszönjük Dr. Hallay Juditnak, hogy hozzájárult, hogy ez nap emlékezetes maradjon.

Közben, akik nem voltak a közgyűlésen átvehették a Béres cseppet. Most is többen segédkeztek a mosogatásban, rendrakásban. A klubfoglalkozás jó hangulatban 1/2 4-kor ért véget.

Következő klubfoglalkozás: 2018. június 14.-én 13:00 óra

Helye: DE KK Onkológiai Intézet Sugárterápia Nem Önálló Tanszék, 1. emeleti szemináriumi terme

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Hatvani Segítő Szolgálat és Alapszervezet 2021. januári programja

A Segítő Szolgálat programja: Cím: Hatvan, Balassi Bálint u.16. Nővérszálló 1. em. Fogadóóra: hétfőtől – péntekig 10-14 óráig Kreatív klubklub 1. – Jelezni kell részvételi szándékod! Időpont:  2021. január 18. Előadó: Lazányi Jánosné Helyszín: online Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvaniak a Természettudományi Múzeumban

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet Múzeumbarát tagjai április 19-én a Természettudományi Múzeumba látogattak el. A Nemzeti Múzeum épületéből kiköltöző Magyar Természettudományi Múzeumnak új kiállítóhelyre volt szüksége, miközben kinőtte a rendelkezésre álló raktárakat is. Egy 1994-es Olvass tovább...

Alapszervezetek

Lelki megtisztulás az El Caminon

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2022 márciusi Stresszoldó Klubjának témája napjaink egyik legnépszerűbb zarándokútja, a  Szent Jakab-út, amelyet spanyol neve (Camino de Santiago) után El Caminó-nak is neveznek. Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak Olvass tovább...