A Magyar Rákellenes Liga 1993-tól kezdve évente Nemzeti Rákellenes Napot szervez április 10-én, dr. Dollinger Gyula (1849-1937) sebészprofesszor, egyetemi tanár születésnapján.

 Dr. Dollinger Gyula nevéhez fűződik a rák-regiszter kialakítása, amely a hazai megbetegedések tudományos szempontból való feldolgozását tette lehetővé, valamint olyan fontos felismerések is hozzá köthetők, mint a dohányzás és a rák ok-okozati kapcsolata. Létrehozta továbbá az Országos Rák Bizottságot, és kidolgozta az akkor korszerűnek számító műtéti eljárásokat az onkológia területén. Megszervezte az önkéntes ápolónői intézményt és az első magyarországi epekőműtétet. Az I. világháború alatt kórházat, utókezelőt és művégtaggyárat szervezett. Több éven át volt elnöke a Budapesti Orvosegyesületnek, a budapesti, majd az Országos Orvosszövetségnek.

A Magyar Rákellenes Liga dr. Dollinger Gyuláról domborművet készíttetett, amelyet az Országos Onkológiai Intézet bejáratánál helyeztünk el, és azóta minden évben a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából megkoszorúzunk.

A koszorúzásra idén 2018. április 9-én került sor. Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke méltatta dr. Dollinger Gyula érdemeit, utána elhelyezte a dombormű alatt a koszorút.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Miért a csiperkegomba?

Október 1-től egy hónapon keresztül a kedves fogyasztó nem csak az egészségéért tesz, ha a Bio-Fungi Kft. termékét választja, hanem segíti a Magyar Rákellenes Liga daganatellenes és rákbetegeket segítő munkáját is. http://www.biofungi.hu/go-pink/ https://www.facebook.com/biofungi?fref=ts

Alapszervezetek

Évzáró taggyűlés Eleken

A Magyar Rákellenes Liga megtartotta decemberi, egyben évzáró taggyűlését, melyen szép számmal vett részt a tagság. A gyűlésen Kecskés Andrea az alapszervezet elnöke és Szelezsán György polgármester köszöntötte a résztvevőket. Számos elismerés került átadásra, majd Olvass tovább...

Egyéb

Daganatos betegek 18 pontja a koronavírus ellen

Kedves Honlaplátogatóink! Szíves figyelmükbe ajánlom a Rákgyógyítás magazin cikkét arról, milyen óvintézkedésekre van szükség daganatos és egyéb krónikus betegséggel élőknél. https://rakgyogyitas.hu/daganatos-betegek-18-pontja-a-koronavirus-ellen/ Maradjon otthon! Ne fogadjon vendégeket! A koronavírus-fertőzöttek akár két hétig is egészségesnek tűnhetnek vagy Olvass tovább...