1. február 19-én tartottuk éves Közgyűlésünket.

Elsősorban néhány ligatagunk kézműves munkáiból készült kiállítást kell megemlítenünk, amelyekkel színesebbé vált délutáni programunk. Voltak itt festmények, bélyegek, horgolás-kötés- hímzés -varrás.

A program tavaszváró énekekkel és versekkel kezdődött – az Őszirózsák Nyugdíjas Klub, valamint a Négy Évszak Irodalmi Kör – előadásában.

Ezt követte Cseh Istvánné beszámolója a 2017-es évről, majd a 2018-as év terveiről.

Végül Horváth Ágnes gyógytornász tartott egy könnyed előadást a mozgásszegény életmódról, beszámolója végén pedig megtornáztatta a résztvevőket.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Összefogás az emlőrák ellen

Siófokon is sétáltak, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák elleni küzdelemre, a szűrések fontosságára.

Alapszervezetek

Ecsédi Alapszervezet – 2020. februári beszámoló

2020-03-04 02-án a Rákellenes Világnap alkalmából a daganatos betegek gyógyulásáért, daganatos betegségben elhunytakért az Ecsédi Mindenszentek Templomban Varga József atya mondott misét. Az Ecsédi Alapszervezet több tagja is részt vett. 02. 06–án Ecséden gyalogoltunk, minden Olvass tovább...

Alapszervezetek

FEBRUÁR 11 – SÉTA A BETEGEK VILÁGNAPJÁN

Az Egri Alapszervezet beszámolója A Betegek Világnapján sétáltunk a betegekért, ápolóikért. Csodálatos havas időben, jó levegőn, ma is tettünk egy nagy lépést egészségünk megőrzése érdekében.