A Debreceni Alapszervezet kirándulást szervezett a Semsey Kastélyba, melyen 20 fő vett részt. Még az időjárás is kedvezett, egész nap napos idő volt.

Először tárlatvezetéssel Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy gyűjteményét tekintettük meg. A gyönyörűen felújított Semsey-kastély jól illik Munkácsy művészetéhez.

A kiállított festmények átfogó képet adtak Munkácsy Mihály munkásságáról. A termekben sétálgatva találkozhattunk korai képeivel, tájképeivel, párizsi szalonképeivel és Krisztus-képeivel is. Sokáig gyönyörködtünk a szép környezetben kiállított csodálatos művekben.

Amikor kigyönyörködtük magunkat a festményekben, a Semsey Kastélyt mutatta be Tóthné Pásztor Ágota. Köszönjük a mindenre kiterjedő színvonalas, figyelmet lekötő tárlatvezetését. Megismerkedhettünk Balmazújváros történetével és híres szülötteinek – köztük Veres Péter író, Soós Imre színész, Lengyel Menyhért színműíró – életével, a környék néprajzával, valamint a város életében meghatározó szerepet játszó Semsey család történetével.

Balmazújvárosi kirándulásunkat Veres Péter író szülőházánál fejeztük be, melyet az író unokája mutatott be.
A három program után kissé elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva utaztunk haza.

Egy csodálatos napot töltöttünk Balmazújvároson. Néhányan ott maradtak a szép gyógyfürdőben. Remélem, akik ott voltak, nem bánták meg, hogy eljöttek.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klub vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Siófoki kiruccanás

Időpont: 2024. július 24. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagjai Siófokra látogattak. Nálunk ez már hagyomány, minden évben ellátogatunk a Balaton partjára. Sétahajókázáson vettünk részt. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem volt túl Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Hatvanban

Időpont: 2025. január 12. vasárnap 15 óra A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete egy globális kezdeményezéshez csatlakozva ötödik alkalommal vett részt a Rákellenes Világsétán. Január 12-én 15 órakor vártuk a résztvevőket a Bástya utcai rendelőintézetnél. Olvass tovább...

Alapszervezetek

A nők egészsége védelmében

2020-01-30 Borsodnádasdi Alapszervezet – januári beszámoló Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét idei programját 2020. 01. 27-én tartottuk. A műsort verses előadással kezdtük, majd dr. Juhász Antal szülész-nőgyógyász főorvos ismertette a megelőzés fontosságát, és az ezzel Olvass tovább...