A Debreceni Alapszervezet kirándulást szervezett a Semsey Kastélyba, melyen 20 fő vett részt. Még az időjárás is kedvezett, egész nap napos idő volt.

Először tárlatvezetéssel Pákh Imre magángyűjtő Munkácsy gyűjteményét tekintettük meg. A gyönyörűen felújított Semsey-kastély jól illik Munkácsy művészetéhez.

A kiállított festmények átfogó képet adtak Munkácsy Mihály munkásságáról. A termekben sétálgatva találkozhattunk korai képeivel, tájképeivel, párizsi szalonképeivel és Krisztus-képeivel is. Sokáig gyönyörködtünk a szép környezetben kiállított csodálatos művekben.

Amikor kigyönyörködtük magunkat a festményekben, a Semsey Kastélyt mutatta be Tóthné Pásztor Ágota. Köszönjük a mindenre kiterjedő színvonalas, figyelmet lekötő tárlatvezetését. Megismerkedhettünk Balmazújváros történetével és híres szülötteinek – köztük Veres Péter író, Soós Imre színész, Lengyel Menyhért színműíró – életével, a környék néprajzával, valamint a város életében meghatározó szerepet játszó Semsey család történetével.

Balmazújvárosi kirándulásunkat Veres Péter író szülőházánál fejeztük be, melyet az író unokája mutatott be.
A három program után kissé elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva utaztunk haza.

Egy csodálatos napot töltöttünk Balmazújvároson. Néhányan ott maradtak a szép gyógyfürdőben. Remélem, akik ott voltak, nem bánták meg, hogy eljöttek.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klub vezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A táplálkozás szerepe – Gödöllő

Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete Helyszín:„Mi újság V.An? Irodalmi kávézó a Gödöllői Városi Könyvtárban (2100 Gödöllő, Dózsa út 8.) Időpont: 2019. március 27 Téma: A táplálkozás szerepe Előadó: : Dr Kiss Éva belgyógyász- diabetológus Beszélgetőtársa Olvass tovább...

Borsodnádasdi Alapszervezet

Kirándulás Tokajba

Borsodnádasdi Alapszervezet Az idei kirándulásunkat 2019. június 29-re terveztük, amit már sokan vártak. Reggel 7 órakor indultunk Tokaj felé – egy Miskolci pihenőt beiktatva – így 11.30-ra Tokajba értünk. Ott már várt a városnéző kisvonat, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Heves Megyei Alapszervezetek önkéntes segítőinek esetmegbeszélése

  „Mit ad nekem, mit jelent nekem az önkéntes munka?” 2016.szeptember 6-án, kedden 14 órakor kezdésként egy kedves önkéntes segítő levelét olvasta fel Strommer Szilvia. Ezt követően többen felszólaltak a jelen lévők közül és elmesélték, Olvass tovább...