A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének Önkéntes Segítői a 2017. július 5-ei napot együtt töltötték vidám beszélgetéssel, főzőcskézéssel a Hatvani Albert Schweitzer Kórház kertjében.  A kórház főigazgatója, Dr. Stankovics Éva lehetőséget biztosított arra, hogy szép környezetben tudjuk ezt a napot együtt eltölteni.

Csekélyke jutalmazás volt ez az egész éves áldozatos munkájukért cserébe. A gyönyörű napsütéses délelőtti időjárást délben egy jókora zápor zavarta meg, de nem szegte kedvünket, gyorsan összepakoltunk és a már kész ebédet a Segítő Szolgálat irodájában fogyasztottuk el – finom sertéspörköltet készítettünk főtt burgonyával, uborkasalátával.

A Zombori pékség és vendégeink jóvoltából sok finom süteményt és gyümölcsöt is kaptunk.

A finom illatok csak úgy terjengtek a kórház kertjében, nem is tudtuk volna megállni, hogy ne kínáljuk meg a portaszolgálatosokat egy finom ebéddel.

Az alapszervezet elnökeként hálás szívvel mondok  köszönetet társaimnak az évek óta nyújtott önzetlen segítségért, amit a rendezvények, klubnapok, sportnapok lebonyolításában, valamint a kórházban fekvő betegek látogatásával nyújtottak nekem.

Bízom benne, hogy a továbbiakban is segítségemre lesznek! Hiszen mindannyian tudjuk:

„Egyedül nem megy, együtt könnyebb”

És nem csak elvárni kell a segítséget, hanem illik is megköszönni!

23 önkéntes segítőm töltötte együtt ezt a szép napot.

Lazányi Jánosné elnök

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Hajdúszoboszlói Alapszervezet májusi hírlevele

  A 2017.évi tagdíjak befizetésére kérem a tagokat, melyre a FOGADÓ ÓRÁN van lehetőség. PROGRAMOK ZARÁNDOKLAT SÁRSZENTÁGOTÁRA, SZENT ÁGOTA KEGYHELYRE Időpont: 2017.05. 27. (szombat) Szervező: MRL központi iroda Indulás: Budapestről 12:15 bérelt busszal Buszköltség felét Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat februári programja

Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub Minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60. Női Egészségmegőrző torna Minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna u. 17. HÍVÁS KLUB Február Olvass tovább...

Alapszervezetek

Intenzív terápia, kutatás, zene – Orvos-beteg találkozó Miskolcon

A MRL Miskolci Alapszervezet következő orvos-beteg találkozó vendége dr. Nagy Géza PhD aneszteziológus főorvos, egyetemi docens volt (aki jelenleg a B.-A.-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis tagkórház orvos igazgatóhelyettese). Nagyon jó hangulatú, érdekes Olvass tovább...