Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt 2017. június 14-én, szerdán délelőtt 10 órára, a B.-A.-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház kultúrtermébe (Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.)

Program

  • Dr. Tiba Sándor főigazgató főorvos megnyitója
  • Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke köszöntője
  • A Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma táncosainak előadása
  • Dr. med.habil. Karosi Tamás PhD osztályvezető főorvos előadása: A hangprotézis alkalmazása teljes gége eltávolításnál
  • A Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadása

A program után büfével várjuk vendégeinket.

A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezetet és Segítő Szolgálata

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Harmónia nap a Csabaházban

Harmónia Nap a Közháló Egyesület egyesület szervezésében  került megrendezésre, ahol egyesületünk és a Reménysugár klub tagjai és az Újjászületés alapítvány együtt vettek  részt.

Alapszervezetek

Nőnapi ünnepség Hatvanban

Saját készítésű rózsaszín karláncot is kaptak a vendégek

Alapszervezetek

Motorral a mellrák ellen! Mezőberényben

A Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete felkérésére a MOTOROSOK BARÁTI KÖRE már több évvel ezelőtt csatlakozott a felhíváshoz, mely az idén egybe esett a 17. Streetfighter Nappal. Csatlakoztak a Fiúk és magukra öltötték a rózsaszín Olvass tovább...