A Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete a hagyományos, a 2016. évet lezáró  éves Közgyűlését 2017. február 20-án tartotta.

A Ligában a Küldöttgyűlés alapszervezetenként azonos napirend szerint zajlik, az idén ez 14 napirendi pontban volt összefoglalható.

A határozatképesség megállapítását a Mandátum Bizottság jelentette.

Elhangzott a a 2016. évi szakmai és pénzügyi beszámoló, megtörtént annak elfogadása, majd a 2017. év programtervezetének és költségvetésének ismertetése után a tagok nyílt szavazással történő egyöntetű elfogadása.

Idén küldötteket is választottunk, mivel az előzőek 2 éves mandátuma lejárt. A jelöltek neveit a 2016. december 26-án megválasztott Jelölő Bizottság terjesztette elő, majd a jelöltek igenlő nyilatkozatai után titkos szavazással megválasztottuk őket.

A siófoki küldöttek: Horváth Józsefné, Keszthelyi Györgyné és Nagy Józsefné lettek, akiknek gratulálunk és jó munkát kívánunk az elkövetkezendő 2 évre.

Az összejövetel a tagjaink által sütött finomságok fogyasztása melletti beszélgetéssel fejeződött be.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

“Hogyan ne legyünk mindig olyan jók?!” Stresszoldás Salgótarjánban

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet Stresszoldó Klubjának 2017. 05. 29-én Gyulavári Kata kineziológus volt a vendége. Szenvedélyes, pergős, kérdés-feleletekkel tarkított előadásában a mindennapokból vett példákkal mutatott rá, hogy sokszor önmagunk vagyunk gátja BOLDOGulásunknak. Amikor már nem Olvass tovább...

Alapszervezetek

Múltbéli bélyegeink

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet februári Stresszoldó Klubjának Kecskeméti János életmód tanácsadó volt a vendége. Hogyan tudjuk levetkőzni a ránk aggatott konvenciókat? A felkért előadó erre a kérdésre adott segítő megoldásokat, praktikákat illetve valós élethelyzeteken keresztül Olvass tovább...

Alapszervezetek

Salgótarján önkéntesek a Mátraterenyei Egészségnapon

A Mátraterenyei IKSZT felkérésére a Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei a Népegészségügyi Főosztály munkatársaival részt vettek a település Egészségnapján 2019. szeptember 28-án. Az orvosi rendelőben a megjelentek 9-14 óráig szájüregi és anyajegyszűrésen, EKG vizsgálaton, testanalízis mérésen vehettek Olvass tovább...